Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával jelent meg a Magyar Közlönyben kormányhatározat „Budapest Főváros fizetésképtelenné válása esetén szükséges kormányzati intézkedésekről” címmel.
A határozat kimondja: minden fővárosi érdeke, hogy a közszolgáltatások – köztük a tömegközlekedés – működőképesek maradjanak, még akkor is, ha Budapest fizetésképtelenné válik. A szövegből kiderül az is:
Kapcsolódó
a kormány elkötelezett amellett, hogy a fővárosi közszolgáltatások és a tömegközlekedés zavartalanul működjön, és kész minden segítséget megadni, hogy a dolgozók minden körülmények között megkapják bérüket, ha az önkormányzat nem tesz, vagy nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.
Gulyás Gergely csütörtöki Kormányinfón már közölte: a kormány elkötelezett Budapest mellett, segítenek, de ahhoz tisztán szeretnének látni, ezért a Fővárosi Közgyűlést arra kérik, hogy hivatalosan is állapítsa meg a működésképtelenséget, hogy csődsegélyt nyújthasson a kormány a fővárosnak. Budapest nem lehet működésképtelen, a fizetésképtelenség nem eredményezheti a város működőképességének hiányát – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Abban a percben, amikor Gulyás Gergely miniszter arról beszélt, hogy a kormány „meg akarja menteni Budapestet", törvénytelenül leemeltek újabb 6,2 milliárd forintot a város számlájáról - ezt a pár sort írta ki Facebookján Karácsony Gergely. A főpolgármester bejelentette: jövő hétfőre összehívta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülését, hogy a testület ismét rögzítse Budapest valós pénzügyi helyzetét. Ezt követően az erről szóló határozatot a tervek szerint demonstráció keretében elviszik a Karmelita-kolostorhoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben