Évtizedek óta először látható teljes pompájában, állványzat nélkül az Akropoliszon az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Parthenon. Az ókori templom nyugati homlokzatát mintegy 20 éve állványozták fel a restaurálásához. Emiatt azóta nem lehetett állványok nélkül megcsodálni a templom szépségét. Az állványzatot szeptember végén bontották le.
Lina Mendoni kulturális miniszter a görög Skai rádióban kiemelte, hogy mintegy 200 éve először fordul elő, hogy semmilyen állványzat nem takarja a templom valamelyik részét. „Olyan, mintha a látogatók egy másik, egy teljesen különböző műemléket néznének" – fogalmazott.
A renoválási munkálatok azonban tovább folytatódnak, ezért hamarosan ismét megjelennek az állványok a templom körül, de ezek már esztétikailag sokkal jobban illeszkednek majd az épület struktúrájához – ígérte a miniszter.
A munkálatok 2026 nyaráig tartanak. Ezt követően, Mendoni szerint „a Parthenont teljesen megszabadítják az állványoktól, és az emberek teljes szépségében láthatják majd".
Az athéni Akropolisz Görögország legnépszerűbb turisztikai látványossága, ahová 2024-ben 4,5 millióan látogattak el a görög statisztikai hivatal adatai szerint. A márványból készült templomot a várost védő istennő, Pallasz Athéné tiszteletére építették a Kr. u. 5. század közepén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére