Görögország migránsok áttelepítését szolgáló központokat szeretne létesíteni az Európai Unión kívül, és ebben az elhatározásában partnert lát Németországban - jelentette ki szerdán Thánosz Plevrísz görög bevándorlási és menekültügyi miniszter az ERTnews közszolgálati televíziós csatornának nyilatkozva.
Plevrísz elmondta, hogy ezekben a központokban olyan migránsokat helyeznének el, akiket nem lehet hazájukba visszatoloncolni.
"Már tárgyalásokat folytatunk olyan biztonságos afrikai országokkal, amelyek befogadnák az illegális migránsokat"
- tette hozzá.
Ennek kapcsán a görög tárcavezető megjegyezte, hogy Németország "komoly kezdeményezést" indított, és Görögország hivatalosan is kifejezte érdeklődését.
A miniszter szerint ezeket a központokat két kategóriába lehetne sorolni: az elsőbe az EU ellenőrzése alatt álló biztonságos létesítmények tartoznának, ahol az afrikai partnerországok támogató szerepet játszanának. A második kategória olyan országokat érintene, amelyek kevésbé biztonságosnak minősülnek, mint például Líbia, de ahol szintén elhelyezhetők lennének a migránsok.
Plevrísz szerint a tervezett központoknak "erős elrettentő hatása" lesz és tartósan csökkentenék az illegális bevándorlást. A miniszter hangsúlyozta, hogy a kérdésben Görögország szorosan együttműködik majd Németországgal. Hozzátette: a tárgyalások az afrikai államokkal már folynak, a központok elhelyezésével és a kapacitásokkal kapcsolatos részletek a következő hónapokban válnak ismertté.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek