Jelentős szigorítást tervez az idősebb járműveknél az Európai Bizottság. Az uniós testület szerint a régebbi autók fokozott kockázatot jelentenek a közlekedésbiztonságra és a környezetre. Ezért
a 10 éven felüli járművek esetében évente tennék kötelezővé a műszaki vizsgát és az emissziós ellenőrzést. Emellett maga a vizsgáztatás is jelentősen drágulna a vizsgaállomásokra beszerzendő drága károsanyag-kibocsátási mérőeszközök és más technikai okok miatt
- számolt be a Magyar Nemzet.
A lap szerint Magyarországon, ahol az autóállomány átlagéletkora 16 év felett jár, óriási gondokat okozna az uniós elképzelés. Nem véletlenül tiltakozott ellene korábban ellene a kormány.
Szakértők szakmailag sem tartják indokoltnak az elképzelést.
Farkas Károly, a Magyar Autóklub Közép-Dunántúl Regionális Szervezetének elnöke a Komárom-Esztergom vármegyei hírportál megkeresésére úgy vélte: a mai vizsgaciklus megfelelő, inkább a közúti ellenőrzéseket kellene fokozni.
A jelenlegi uniós szabályozás szerint egyébként az újonnan forgalomba helyezett autók első műszaki vizsgája legfeljebb négy év után esedékes, utána pedig maximum kétévente kell szemlére járulni. Ennek megfelelő a magyar jogrend is.
Az uniós tervezet alapján a vizsga árának megugrására is számítani lehet: Szlovákiában például a mostani 85 eurós díj 170 euróra nőhet az új mérőeszközök miatt. Hasonló mértékű drágulás várható Németországban is. Eközben egyes országokban – például Lengyelországban – jelenleg csak 24 euró egy vizsga, így az uniós szinten egységesített szigor jelentős különbségeket törölhetne el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol