A magyar kamionosok is csatlakoznak a lengyelek és a szlovákok által szervezett demonstrációhoz, amelynek célja az ukrán-magyar határon lévő Záhony-Csap határátkelő forgalmának akadályozása december 31-ig.
A demonstráció további követelése annak a megállapodásnak a felülvizsgálata amely az orosz-ukrán háború kitörésekor liberalizálta a közúti áruszállítást az Európai Unió, Ukrajna valamint Moldova között. Hasonló okokból a lengyel kamionosok már november 6. óta blokád alatt tartják az ukrán határátkelőket.
Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése legyőzhetetlen konkurenciát jelent. Az érdekképviselet vezetője kifejtette, hogy
a 2024 júniusáig meghosszabbított engedély a magyar közutakon a magyar járművek futásteljesítményének 4 százalékos csökkenését, az ukrán fuvarozók teljesítményének pedig 30 százalékos növekedését eredményezte.
Árvay szintén kiemelte, hogy az ukrán fuvarozók jelentős árelőnnyel dolgoznak, ráadásul nem érvényesek rájuk az uniós szabályok, amely felforgatja a tagállamok közötti logisztikai ágazat rendjét.
30 kilométeres sor, egyhetes várakozás a határnál
A teherforgalom nagy része Lengyelországon keresztül jut el Ukrajnába, így a magyar határblokád miatt káosz alakult ki. Több átkelőn 30 kilométeres sorok torlódtak fel, a sofőröknek sokszor egy hétnél többet is kell várniuk az átjutáshoz.
A személyautók és buszok forgalma nem lesz akadályozva, de tehergépjárművekből óránként csupán 2 darab lépheti át a határt. A blokád alól fel vannak mentve az élő állatot vagy friss termékeket szállító, valamint a vízkárelhárítást, a segítségnyújtást, a műszaki, a baleseti és a rakomány mentést végző teherautók. A humanitárius célú fuvarok szintén kivételt képeznek – írja a hungarokamion.hu.
25 százalékos béremelést követelnek a Volánbuszosok
Lázár János szerint a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) igénye irreális. A járatok fele kimaradhat a mai napon, a sztrájk folytatódik. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye