Megkezdődött a „karácsonyfák” kitermelése a hazai fenyőültetvényeken – tájékoztatott a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete. Magyarországon 3000-3500 hektáron folyik kifejezetten karácsonyfa értékesítési célú fenyőtermesztés, ez – ideértve a forgalmazást is,
ezek 600-700 családi gazdaságnak ad munkát. Őket is segíthetjük a hazai fenyő választásával.
Hazánkban évente 1,8-2 millió darab karácsonyfa talál gazdára, nem lesz hiány az idei szezonban sem.
A választékban továbbra is meghatározók a luc-, az ezüst-, és a nordmann fenyők. Mintegy háromezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyében, de az Északi-középhegységben – a Mátra és a Bükk környékén –, valamint Nógrád megyében. A fák kitermelése jellemzően november második felében kezdődik meg, először a földlabdás fenyőfákkal, amelyet az exportra szánt fák követnek.
A környező országokba, a román és szlovák piacra vegyesen kerülnek a fajták. Importként pedig főleg nordmann fenyő érkezik, a behozatal mennyisége jellemzően 500 ezer darab, de immáron a hazai nordmann-termelés is jelentős. A hazai minőség évről évre jobb, köszönhetően az egységes és jó minőségű szaporítóanyag és termesztéstechnológia használatának.
A választáshoz egy kis útamutató:
Lucfenyő – jellegzetes illata miatt ezt tartják a klasszikus értelemben vett karácsonyfának. Népszerű, de közismert, hogy tűlevelei a meleg lakásokban hamar lehullanak.
Ezüstfenyő – a „lucfenyő” nemzetség tagja. A sűrű ágrendszerű fát dekoratívvá teszik a kékes-zöldes viaszréteggel bevont tűlevelek, amelyek azonban nagyon szúrósak. Keresletük ezért a gyerekes családok körében valamelyest csökkent.
Nordmann – A legnépszerűbb karácsonyfaféle a Kaukázusban őshonos. Szabályos alakú, tetszetős formájú, lombozata sötétzöld, fényes tűlevelei puhák, 3-4 cm hosszúak, alig-alig hullanak. Meleg lakásokban is hónapokig megmarad, a levelei nem hullanak.
Az élő fenyők mellett a műfenyők egyre bővülő kínálatával is találkozhatunk.
Akik műfenyő vásárlása mellett döntenek, azokat többnyire a természet féltése vagy a kényelem szeretete vezérli. A műfenyők zöme azonban Kínából érkezik, így rendkívül nagy az ökológiai lábnyomuk. Ráadásul a vásárlók 5-6 év elteltével leselejtezik ezeket, miközben legalább 20 évig kellene használni egy műfenyőt évről évre ahhoz, hogy valóban környezetkímélőbb alternatíva legyen.
Európa-bajnok karácsony: százezer forint sem lesz elég az idei ünnepekre
Ünnepi kiadásokra 118 ezer forinttal terveznek idén a magyarok, akik pedig ajándékoznak, 47 ezres keretben gondolkodnak. A többség az aktuális havi jövedelméből fedezi a költségeket, de van, aki év végi pulykapénzre is számít a munkáltatójától. A Cofidis kutatásából kiderült, hogy a karácsonyfa nem lesz kisebb, a nagy ünnepi sütés-főzéshez pedig az anyagi nehézségek idején is ragaszkodunk. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!