BUX 132046.37 0,27 %
OTP 41080 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem drágul a fenyő, mert az árusok félnek, hogy rajtuk marad

A gazdák szerint akár 20 százalékkal is kérhetnének többet, de úgy látják, hogy a vásárlók ezt már nem tudnák kifizetni.

2023. november 7. kedd, 07:42

Várhatóan nem emelkedik a fenyőfák ára az idei karácsonyi
szezonban, ezt mondják az ország legnagyobb fenyőtermelő vidékén, a Zala
vármegyei Surdon – tudta meg
ATV
Híradója
.

Surdon és környékén termelik a gazdák az ország fenyőfáinak
jelentős részét. Még nem vágják a fákat a meleg időjárás miatt, de legalább két
hetet várnak, de már tervezik a szezont a termelők.

Az embereknek nagyon kevés a pénzük, és nem csak karácsonyfát kell vásárolni, hanem mindent mást is az ünnepekre

– mondta az ATV híradónak egy őstermelő.

Szerény karácsony lesz az idei?
Megnéztük a karácsonyi dekorációk árait, és azt is, hogy mekkora volt a változás a tavalyi évhez képest. Brutális drágulást tapasztaltunk egyes termékeknél: a műfenyőkért közel 60 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor. Kalkulációnk alapján az ünnep díszeknél átlagosan 20 százalékos a drágulás. Bővebben >>>

Az eddigi információk alapján nem kell drágulásra számítani a halpiacokon sem.

A Hortobágyi Halgazdaság vezetője szerint a tavalyi
sokkszerű drágulás után idén helyreállt a rend.

Csökkentek a takarmányárak, normalizálódtak az energiaárak, így már novemberben lesz elég jó minőségű magyar hal a piacon. Nagyjából ugyanazokkal az árakkal fognak találkozni a vásárlók a karácsonyi halpiacon, mint tavaly

– nyilatkozta a
televízió stábjának Simon Károly, a Hortobágyi Halgazdaság vezérigazgatója.

Így sem olcsó, de talán nem drágul tovább az ünnepi fogás
A gazdaságok tavalyi áron adják a halat, halászati szakmaközi szervezet szerint már csak a kereskedőkön múlik, drágább lesz-e az üzletekben. 2022-ben sokkoló volt az áremelkedés. Bővebben >>>
Economx
Economx

Ez is érdekelhet