Csoportos keresetet nyújtottak be a United Airlines ellen a San Franciscó-i szövetségi bíróságon, a Delta Airlines ellen pedig a New York-i brooklyni szövetségi bíróságon, több millió dolláros kártérítést követelve mindkét légitársaság több mint 1 millió utasa számára – írta a CNN.
A keresetek szerint az emberek több okból is ablak melletti üléseket vásárolnak, többek között azért, hogy enyhítsék a repüléstől való félelmet vagy a légibetegséget, lekössék a gyereket, plusz fényt kapjanak, vagy hogy kitekinthessenek zavartalanul az utazás során
„Ha a felperesek és a csoport tagjai tudták volna, hogy az általuk vásárolt ülések ablaktalanok, akkor nem azokat választották volna – nemhogy többet fizettek volna” – áll a United védekezésében, de a Delta hasonló szöveggel védekezett.
A repülési cég csak úgy tudják tartani az alacsonyabb árakat, ha bevételük lesz az ülésválasztásból, a poggyászdíjakból, a kabinfelminősítésekből, a repülőtéri várókból és egyéb szolgáltatásokból.
Dominót indíthat el, ha becsődöl az egyik legnagyobb fapados légitársaság
Bár a pandémia kitöréséig nagyon bejött a világ utazói számára a fapados légitársaságok modellje, de ekkor fordult a kocka. Azóta az utasok inkább a kényelmes lehetőséget választják. Ha viszont egy fapados légitársaság bedől, magával ránthatja a többit is.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye