A kínai pénzügyminisztérium a PVH-t, a két amerikai ruházati márka anyavállalatát felvette a „megbízhatatlan szervezetek listájára”, lényegében a vállalatok feketelistájára. Ez része volt annak a széles körű gazdasági intézkedéscsomagnak, amelyet a kínai kormány bejelentett Donald Trump elnök 10 százalékos kínai importot érintő vámja után – írja a CNN.
A kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője kijelentette, hogy a PVH diszkriminálta és akadályozta kínai vállalatok működését, bár további konkrétumokat nem mondott az ügy kapcsán.
A „megbízhatatlan szervezetek” listáján szereplés eltilthatja a PVH-t a kínai üzleti tevékenységtől, illetve szakértők szerint pénzbírságot vagy egyéb büntetést is vonhat maga után.
A PVH elleni támadás különösen figyelemre méltó, mert ez az első alkalom, hogy egy fogyasztói márka szerepel a „megbízhatatlan szervezet” megjelölés alatt
- mondta Sam Ide, az Asia Group üzleti tanácsadó cég Kínára szakosodott alelnöke.
A PVH bírálta a döntést, és közölte, hogy együttműködik a kínai hatóságokkal a helyzet megoldása érdekében.
A cégcsoport, mint minden amerikai kiskereskedő, megtiltja a közvetlen vagy közvetett beszerzést Kína távoli, nyugati Hszincsiang tartományából. Az Egyesült Államok még Joe Biden elnök kormányzása idején kezdte betiltani a régióban gyártott összes árut a kényszermunkával kapcsolatos aggályok miatt. Emberi jogi csoportok szerint az ujgurok és más, túlnyomórészt muszlim kisebbségek számos emberi jogi visszaéléssel szembesültek a régióban, többek között tömeges internálótáborok kapcsán.
A lépés a kínai kormány megtorlása is lehet, mivel a vállalat nem hajlandó Hszincsiang tartományból gyapotot beszerzeni, ahol az ujgur kisebbségek kényszermunkája folyik. Szeptemberben Peking közölte, hogy vizsgálatot folytat a PVH ellen, mert „megsértette a szokásos piaci tranzakciós elveket” a Hszincsiangból származó gyapot bojkottálásával.
Nem világos, hogy a kínai kormány miért éppen a PVH-t vette célba, de Ide kiemelte, a vállalat nem olyan nagy, mint mondjuk a Nike vagy más népszerű márkák Kínában, így kevesebb munkahely szűnne meg a bezárások következményeként.
A PVH kínai üzleti tevékenységének korlátozása nagy csapást jelentene a vállalat számára, mivel 2023-ban Kína a PVH bevételének 6 százalékát, a nyereségének pedig 16 százalékát tette ki. A Calvin Klein gyakorlatilag minden kínai tartományban jelen van.
Dúl a kereskedelmi háború: a kínai birodalom visszavág
Viszontvámokat vet ki az amerikai importtermékekre a kelet-ázsiai nagyhatalom. A meglévő vámokon felül további intézkedésekkel kedveskednek Donald Trumpnak.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Még nehezebb lehet özvegyi nyugdíjhoz jutni, sokakra komoly szigor vár

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot
Elon Musk mindenkit átvert, perre mennek

Jelentős változás jön a fizetéseknél: semmi nem maradhat titokban

30 éves a DVM group

Továbbra sem érteni Orbán Viktort, megint érkezett egy üzenet

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során
