Csak másodjára tettek eleget a tájékoztatásnak a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), amely a 24.hu kérdésére, hogy hány vidéki kocsmát támogattak és mekkora összeggel, első körben csak általánosságban válaszolt. A minisztérium közölte, hogy a kormány kiemelten támogatja a hazai kis- és középvállalkozások termelékenységét és méretnövekedését, ezért indították el a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján az italüzletek és kistelepüléseken működő egységek versenyképességét erősítő pályázatot, majd egy több mint háromezer oldalas dokumentumot bocsátottak a lap rendelkezésére.
Azonban a bírósági ítéletek szerint önmagában egy honlapra utalás nem elegendő a közérdekű adatigénylések teljesítéséhez, ezért az NGM másodjára már érdemi választ adott:
eddig összesen 407 pályázat nyert támogatói okiratot, és ezek közül 393 esetben a pályázatonként elérhető 3 millió forintos támogatás kiutalása is megtörtént, így csaknem 1,2 milliárd forint közpénzt juttattak a vidéki kocsmáknak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter márciusban jelentette be a falusi kocsmák számára indított támogatási programot. A miniszter akkor kiemelte, hogy a „kiskocsma mindig a falu lelke”, és a kapott összeget működésre, bérekre vagy beruházásokra is fordíthatják.
A program eleinte az 1000 fő alatti településekre vonatkozott, később a legfeljebb 2000 fős települések kocsmái is pályázhattak.
A vidéki kocsmák száma az elmúlt másfél évtizedben a felére csökkent, áll a lap beszámolójában. Ennek oka részben a kormányzati intézkedésekben is keresendő, hiszen a nemzeti dohányboltok olcsóbb alkoholárakkal versenyeznek a kocsmákkal szemben, és gyakran kihelyeznek padokat az üzletek környékére, így részben átveszik a kocsmai funkciókat. Hasonló jelenség tapasztalható a falusi kisboltoknál is.
- Sok kocsmatulajdonos küzd a magas rezsiköltségekkel, bürokratikus terhekkel és adóterhekkel, emiatt sok helyen bezártak az elmúlt években.
- A vendéglátó szektorban továbbra is alacsonyabbak az átlagkeresetek a nemzetgazdasági átlagnál, ráadásul a kettő közötti különbség 2020 óta nőtt, ami hozzájárul a munkaerőhiányhoz, hiszen nehéz pultost találni.
- Emellett a vidéki elvándorlás miatt a vendégkör is csökken.
- A Covid-járvány súlyos károkat okozott a vendéglátóhelyeknek, ám akkor nem érkezett a mostanihoz hasonló anyagi támogatás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló