Brüsszel ezen kívül nagyobb rugalmasságot is biztosítana az idei szén-dioxid célkitűzések teljesítéséhez.
Az Európai Bizottság tervet jelentett be az autóipar kulcsfontosságú stratégiai technológiák támogatására. Ebbe beletartoznak az akkumulátorok, szoftverek, és az autonóm vezetéshez való hozzáférés támogatása, illetve a szabályozási terhek csökkentése – írja a Euronews.
A kezdeményezés az EU GDP-jének 7 százalékát tenné ki, és közel 14 millió ember foglalkoztatottságát biztosítaná a blokkban.
Az ágazat jelenleg komoly gondokkal küzd, hiszen az ellátási lánc kockázatai, a magas energiaköltségek és a kritikus beszállítóktól való túlzott függőség jelentősen veszélyeztette az autóipart. Ennek megoldására a Bizottság 1,8 milliárd eurós alapot biztosít az akkumulátor alapanyagok biztonságos és versenyképes ellátási láncának létrehozására.
A tavalyi évben csak Németországban 20 ezer autóipari munkahely szűnt meg, és ez még csak a kezdet. A témáról bővebben itt írtunk.
A stratégiai függőségek elkerülése érdekében támogatni fogjuk a hazai termelést, különösen az akkumulátorok gyártása terén”
- mondta Ursula Von der Leyen, a Bizottság elnöke szerdán.
Az Európai Bizottság hangsúlyozta továbbá, hogy az európai autógyártóknak piacvezetővé kell válniuk a mesterséges intelligencia alapú, hálózathoz kapcsolt és automatizált járműgyártás terén. Ennek támogatására a 2025-2027-es időszakra 1 milliárd eurós finanszírozást ígértek.
A Bizottság ezen felül további 570 millió euróval finanszírozná a töltőpontok létrehozását. A terv további támogatást irányoz elő az iparágban dolgozók képzettségének javítására és átképzésére, illetve további támogatást ígér a kkv-knak is.
A Bizottság ennek ellenére kitart a tiszta mobilitási célok mellett, és 2025-re, 2030-ra és 2035-re kőbe vésve határozza meg az új személygépkocsik és kisteherautók kibocsátási szintjét. A jelenlegi célkitűzések alapján 2035-től már csak nulla kibocsátású modellek készülhetnek.
Utolsó utáni pillanat: egy hónap haladékot kapott Trumptól az autóipar
Meggyőzték a legnagyobb amerikai autógyártók Donald Trumpot, az amerikai elnök átmeneti időre kivételt adott nekik az importvám hatálya alól.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben