Miközben a védelmi ipar felturbózására is 800 milliárd eurós tervet izzít, az Európai Bizottság elnöke kedden az acélipar számára is lazító intézkedéseket hozott, bár ezt részben a saját klíma-, illetve zöldpolitikája kárára – írja a Financial Times.
Hétfőn pedig Ursula von der Leyen a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzések enyhítésével próbált mentőövet dobni az európai autóiparnak.
A probléma az, hogy 2024-ben 18 ezer munkahely szűnt meg az EU acéliparában,
ezáltal 9 millió tonnányi kapacitást vesztett el a magas energiaárak, a kereslet lassulása és az olcsó import miatt az unió.
A bizottsági elnök egy acélipari cselekvési terv kidolgozását sürgette, amit a tervek szerint március 19-én fognak közzétenni.
Az acél mindenütt jelen van, a szélenergiától a védelmi iparig. Az európai acélgyártók azonban válaszúthoz érkeztek, mivel a szükséges szén-dioxid-mentesítés és a némileg egyenlőtlen globális verseny kihívásaival kell szembenézniük
– jelezte von der Leyen, miután a szektor vezetőivel és szakszervezetivel is egyeztetett.
Kifejtette, az acélgyártók nem elég profitábilisek ahhoz, hogy a széntüzelésű kohókat új tüzelőanyagokra, jelesül zöld hidrogénre állítsák át. Emögött egyik okként a globális túlkapacitás áll. Különösen Kínában jóval olcsóbban jutnak szénhez, és jelenleg a világ acéltermelésének mintegy felét állítják elő. Ezért nagyon úgy fest, a 2018-ban bevezetett kvótaszint feletti importvámokat 2026 júniusára meg kell szüntetni.
A lényeg tehát az, hogy
az öreg kontinensnek előnyben kell részesítenie az EU-ban gyártott acélt, s a zöld európai acélt különösen.
Az Eurostat adatai szerint a blokk vas- és acélimportja tavaly 39,5 milliárd eurót (kb. 16 ezer milliárd forint) tett ki, míg az Egyesült Államokba irányuló vas- és acélexportja 5,4 milliárd euróra rúgott.
Kapcsolódó
Az EU behúzta a féket, a környezetvédelem kárára mentenék meg az autóipart
Csak 2027-re kell teljesíteniük a 2025-ös kibocsátási célokat az európai járműgyártóknak. Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az akkumulátorgyártás területén is versenyképessé kell válnia a kontinensnek. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást