Augusztusban az előzetes becsléssel összhangban lassult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán ismertetett végleges adatai alapján.
Az euróövezet éves inflációs rátája augusztusban 2,2 százalékra mérséklődött a júliusi 2,6 százalékról
az uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) alapján.
Egy évvel korábban, tavaly augusztusban 5,2 százalék volt az euróövezeti fogyasztói árindex éves emelkedésének mértéke.
Havi összevetésben az euróövezetben 0,1 százalékkal nőttek a fogyasztói árak augusztusban, miután júliusban stagnálást jegyeztek fel. Az előzetes becslésben 0,2 százalékos adat szerepelt.
Az Eurostat közleménye szerint az energiaárak 3,0 százalékkal csökkentek tavaly augusztussal összevetve, miután júliusban 1,2 százalékos éves növekedést mértek.
Augusztusban a szolgáltatások ára nőtt a legnagyobb mértékben, 4,1 százalékkal a júliusi 4,0 százalékot követően.
Az élelmiszerek, az alkohol és dohánytermékek árnövekedése július után augusztusban is 2,3 százalékos volt, a nem energetikai ipari termékek éves szintű áremelkedése ugyanakkor 0,4 százalékra lassult augusztusban az előző havi 0,7 százalékról.
Az energia, élelmiszerek, alkoholok és dohánytermékek ára nélkül számított éves euróövezeti maginfláció az előzetes becslésnek megfelelően 2,8 százalék volt augusztusban a júliusi 2,9 százalék után.
Az Európai Unióban az éves infláció augusztusban 2,4 százalék volt a júliusi 2,8 százalékot követően, havi szinten pedig július után augusztusban is 0,1 százalékos inflációt mértek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy