Naponta több millió áldozata volt a kiberbűnözésnek 2023-ban az EU-ban.
A legfenyegetőbb internetes bűncselekmény a gyermekek szexuális kizsákmányolása és a pénzügyi csalás.
Kapcsolódó
A bűnözők egyre inkább a kis- és középvállalkozásokat veszik célba, mivel azok digitális védelme elégtelen. Sokan esnek áldozatul adathalász-támadásoknak, úgynevezett romantikus, társkereső csalásoknak, online piaci átveréseknek és zsarolóprogramoknak is – közölte az Europol.
A szervezet felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia (MI) segítségével elkövetett kiberbűnözés fokozódó térnyerésére is.
„A mesterséges intelligencia egyre inkább a bűnözők által használt eszközzé válik” – áll a jelentésben.
A mesterséges intelligenciával támogatott, gyermekek szexuális zaklatását bemutató anyagok aggasztó fenyegetést jelentenek, amit szoros figyelemmel kell kísérni.
Az MI által módosított és teljesen mesterséges tartalmak egyre nagyobb kihívást jelentenek a bűnüldöző hatóságoknak, különös tekintettel az elkövetők személyazonosságának azonosítására.
Az Europol közölte: a fenyegetések gyors és hatékony kezeléséhez a bűnüldözőknek megfelelő tudásra, eszközökre és jogszabályokra van szükségük.
A hatóságoknak és a jogalkotóknak törekedniük kell arra, hogy kihasználják az új és fejlődő technológiákat. Ehhez viszont olyan képzésre van szükség, amelynek révén a hatóságok képesek felderíteni a technikailag kihívást jelentő vagy összetett kiberbűncselekményeket – írták.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is