Erkölcsi kódexet fogadott el szerdán Robert Fico kormánya: a szlovák kabinet tagjainak és az államigazgatás központi intézményvezetőinek hamarosan eszerint kell, illetve kellene élniük a mindennapjaikat.
A dokumentum hivatalosan deklarált célja, hogy „iránymutatást adjon az összeférhetetlenségek elkerülésére”, és „biztosítsa, hogy a közérdek mindig elsőbbséget élvezzen a személyes vagy más érdekekkel szemben”.
Egyben szeretné „erősíteni az átláthatóságot és a felelősségvállalást a döntéshozatal során, megelőzni a korrupciót és az érdekütközést”, valamint el akarja érni, hogy a magas beosztású személyek „pozitív példaként szolgáljanak a szélesebb nyilvánosság” számára - számolt be az Új szó.
Az ötoldalas etikai kódex pontos tartalmáról ezen túlmenően nem számoltak be, arra viszont felhívták a figyelmet, hogy a dokumentum nem határoz meg konkrét kötelezettségeket a miniszterek számára és nem tartalmaz szankciókat a magatartási szabályok megsértésére.
Márpedig enélkül a kódex
„várhatóan a kormányhivatal valamelyik fiókjában végzi majd, és az egyetlen eredménye az lesz, hogy az ország formálisan megpróbált eleget tenni a nemzetközi intézmények elvárásainak”
– jósolta Lubos Kostelansky, a Transparency International szlovákiai elemzője.
Mindeközben Szlovákiában a kormánykoalíció több tagja ellen is folyik büntetőeljárás korrupció miatt, Peter Kažimír jegybankelnököt pedig már nem jogerősen el is ítélték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Rémessé is válhat a karácsonyi vacsora, támad a reflux
Brutális, hogy mi megy az osztrák határon a logisztikában
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval