A szaktárca indoklása szerint az utóbbi hetekben megnövekedett az ételfutárok tevékenységével kapcsolatosan a fogyasztóvédelmi hatósághoz érkező panaszok száma.
A jelzett problémák valamennyi nagyobb ételkihordó céget érintik, többek között a Woltot, valamint a Foodorát is.
A panaszok szerint az ígért kiszállítási határidőnél jelentősen később érkeznek meg az ételek, az árak feltüntetése nem egyértelmű vagy hibás, a kiszállítás pedig nem megfelelő.
A nemzetgazdasági miniszter a kifogásokra tekintettel rendkívüli vizsgálatot rendelt el ezeknél a vállalkozásoknál.
A kormányhivatal próbavásárlással egybekötött ellenőrzése négy területre
kiemelten fókuszál:
- a kiszállított ételek minősége és megfelelő állapota (pl. kihűlt,
kiborult, kifolyt, összerázódott, elázott), - a jelzett kiszállítási idő betartása (pl. jelentős késéssel érkezett meg),
- az árakkal kapcsolatos problémák (pl. különböző jogcímeken történő
többletdíjak felszámítása, így kiszállítási díj, szolgáltatási díj), - a fogyasztó kompenzációja (pl. fogyasztói sérelem esetén vállalnak-e
kompenzációt, illetve azt ténylegesen biztosítják-e; visszakapja-e
valójában a vételárat a fogyasztó végső esetben).
A fentieken túl az ellenőrzés kiterjed a cégek honlapján és általános szerződési feltételeiben található tájékoztatási kötelezettségekre is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Visszakerült Trump képe az Epstein-dokumentumokba