2025. március 20-án ismét egyszerre futott fel minden korábbinál magasabbra az ipari naperőművek és a teljes hazai állomány termelése is. A csütörtök 11 órát megelőző negyedórában a nagyobb létesítmények mért teljesítménye 3883 megawatt volt. Az új legmagasabb érték a két nappal korábbi, 3757 megawattos örökrekordot tette múltidőbe – írta Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium.
Az ipari naperőművek a legerősebb tavalyi, augusztusban mért csúcsukat (3347 MW) fél gigawattal, a legjobb 2023-as mutatójukat (2731 MW) több mint 1,1 gigawattal múlták felül. A tegnapi kiugró negyedórában az 50 kW fotovoltaikus berendezések, parkok termelése az aktuális rendszerterhelés 87,5 százalékát tette ki.
A MAVIR – Az energia irányítója az idei év eleje óta közöl rendszeresen adatokat a saját célra termelő és a háztartási méretű naperőművek által előállított árammennyiségekről. A legújabb rekorddöntés idején a három kategória egybeszámított mutatója szintén új csúcsot ért 6266 megawattal. (A kedden regisztrált korábbi rekord 6188 megawatt volt.)
A hatalmas megújuló kapacitás miatt a tavaszi-nyári hónapokban hasonló csúcsok hosszú sorára lehet számítani.
Az időjárásfüggő zöldenergia-termelők beépített teljesítménye februárban lépte túl a 8000 megawattot Magyarországon. A naperőművek darabszáma minden bizonnyal már márciusban 300 ezer fölé nő. Tavaly a hazai napelemekből származott a belföldi áramtermelés negyede, ez a legmagasabb arány egész Európában.
A családokat a Napenergia Plusz Program segítette a modern napelemes rendszerek telepítésében. A több mint 21 ezer nyertesnek összesen 86,8 milliárd forint támogatást ítéltek meg eddig, annak harmadát ki is fizették. A háztartások jelenleg a vidéki otthonfelújítási programban igényelhetnek állami hozzájárulást naperőmű létesítéséhez, bővítéséhez, cseréjéhez, akár energiatárolóval együtt is. A vállalatok hasonló célú beruházásait pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program részeként hamarosan társadalmi egyeztetésre induló pályázat ösztönzi majd.
Spóroltunk a gázzal, bejöttek a napelemek
Negyedével tekertük le a gázfogyasztást tavaly. Ez igen jól jött az energiafüggetlenedés szempontjából: csökkentette az importnak való kitettséget és erősítette a hazai ellátás biztonságát. Eközben beindultak a napelemek is, hódítanak a zöld technológiák.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Indulhat a roham, startra kész az ingyenes támogatás Magyarországon

Varga Mihály új törvénye hamarosan eltörli a Matolcsy-örökséget

Új vezetőt kapott a nemzeti lombikprogram

Bizarr elképzelés terjed Ukrajna győzelmi esélyeiről, J.D. Vance tisztázta a helyzetet
