Nem a legszebb napjait éli cégtulajdonosként Elon Musk, s amíg az autógyártó vezérigazgatója nem hagy fel a politizálásával vagy a cég vezetésével, ez maradhat a trend.
A kaliforniai autósok világossá tették, hogy elégedetlenek azzal, ami a Tesla háza táján folyik – derült ki a Totalcar cikkéből. Az idei első negyedévben 15 százalékkal zuhantak az autógyártó eladásai Kaliforniában. Ez azért különösen rossz hír a vállalatnak, mert ez az az amerikai állam, amelynek autósai a legnyitottabbak a villanyautók vásárlására.
Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy a Tesla piaci részesedése 43,9 százalékra esett vissza az egy évvel korábbi 55,5 százalékról Kaliforniában.
Az állam városaiban továbbra is egymást követik a tiltakozások az ellen, hogy Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója Donald Trump elnök mellett politikai szerepet vállalt és kiáll az európai szélsőjobboldal mellett.
A potenciális vásárlók másik problémája, hogy a Tesla modellkínálata elöregedőben van és nincs igazán olcsónak mondható autója. A kaliforniai visszaesés különösen súlyosnak tűnik annak tükrében, hogy az elektromos autók eladása az év első három hónapjában 7,3 százalékkal nőtt az államban az egy évvel korábbihoz képest. Pedig a Reuters számításai szerint Kaliforniában kel el az USA-ban eladott Teslák egyharmada.
És még ezen felül is van rossz hír Musk számára: a Tesla részvényei több mint 5 százalékkal zuhantak a tőzsdén a többi blue chip vállalattal karöltve, miután Jerome Powell, a Fed elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai gazdaság kihívásokkal teli időszak előtt áll Trump elnök kiszámíthatatlan kereskedelempolitikája miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Chris Rea
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal