Az élelmezési világnapot minden évben a FAO alapításának évfordulója alkalmából ünneplik. A FAO 1979-ben Rómában ülésező konferenciáján Romány Pál magyar mezőgazdasági miniszter határozati javaslata alapján nyilvánította október 16-át élelmezési világnapnak, ezzel emléket állítva a szervezet 1945-ös megalakulásának.

Áprilisban már segélykiáltás hangzott el az ENSZ-től: elfogyhat a pénz az éhezők élelmezésére.

Páratlan élelmezési válság kezeléséhez kért több pénzt az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) akkor hivatalba lépett főigazgatója, Rómában. Cindy McCain szerint, ha nem lesz elég pénz, az éhínség tovább terjed, az erőforrások vészesen fogynak, és a fejadagok csökkennek, s a szervezet további megszorításokra kényszerülhet.

Nem fogunk tudni élelmet adni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá

– mondta. Szavai szerint, hogy növelje a forrásokat és a program hatékonyságát, s innovatív, modern megoldásokat találjon a kihívásokra, elsősorban a magánszférából új partnerek keres.

A világ nem fordíthat hátat az éhezőknek – fogalmazott McCain, aki a 2018-ban elhunyt amerikai szenátor, John McCain özvegye.

A Világélelmezési Program tavaly 158 millió emberhez juttatott el élelmiszert, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a helyzet továbbra is példátlanul súlyos. Az okok között a különböző konfliktusokat, gazdasági válságokat, rendkívüli időjárási körülményeket és a műtrágyák árának növekedését nevezték meg.

A 2020-ban Nobel-békedíjjal kitüntetett WFP költségvetése teljes egészében adományokból áll, 2022-ben 14,4 milliárd dollárt sikerült gyűjtenie.

A világon a Föld lakói közül minden tizedik, vagyis mintegy 828 millió ember éhezik. A kifejezetten súlyos helyzetben lévők száma 349 millióra nőtt, miközben 2019-ben számuk még 135 millió körül volt. A tizenöt legsúlyosabban érintett országban több mint 30 millió gyerek szenved alultápláltságtól.

Szenvedni fognak a haszonállatok, bajban lehet az élelmezés a klímaváltozás miatt

Komoly veszteségeket okozhat az állattenyésztésben a klímaváltozás. Az 1 Celsius-fokot meghaladó hőmérséklet-emelkedés miatt 3-5 százalékkal kevesebb táplálékot fogyaszthatnak a haszonállatok, ami miatt kevesebb lehet a tej-, a hús-, és a tojástermelés. Az IPCC szerint számos megoldás támogatásával alkalmazkodni lehet az új állapotokhoz. Bővebben >>>

A Nemzetközi Migrációs Szervezet is felhívást küldött

Az élelemhez, tiszta vízhez és biztonságos menedékhez való hozzáférés a világ minden lakója számára elengedhetetlen, de az ukrajnai háború elől menekülők számára még inkább – írták a világnap alkalmából közleményükben. Felmérésük szerint az Ukrajnából újonnan érkezők által említett öt legfontosabb szükséglet között továbbra is az élelmiszersegély szerepel.

Az ukrajnai krízisre adott folyamatos sürgősségi válaszlépésünk részeként az IOM kitartóan biztosítja az élelmiszersegély különböző formáit a konfliktus elől kétségbeesetten menekülő családoknak, amelyek gyakran speciális szükségletekkel rendelkeznek, és extra segítséget igényelhetnek. Az ilyen célzott támogatás krízishelyzetben elengedhetetlen a lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek jólétének és méltóságának biztosítása érdekében

– mondta Bagaméri Dániel, az IOM Magyarország képviseletvezetője

Az IOM Magyarország közel 13000 melegétel-utalványt osztott ki közvetlenül a rászoruló családoknak, valamint a nem kormányzati partnerei által működtetett menedékhelyeken keresztül. Emellett a szervezet 2022 szeptembere óta támogatja az Food Bank Aid Foundation tevékenységét is, hogy nem csak az érkezők vagy átutazók folyamatos táplálkozási szükségleteit elégítse ki, hanem a Magyarországon tartózkodókét is.

Szeptember elején az EU is döntött arról, hogy 138 millió euró (mintegy 44 milliárd forint) értékű humanitárius és fejlesztési segélyt biztosít az afrikai Csád-tó régiójának országai, Nigéria, Niger, Csád és Kamerun számára.

A megítélt támogatás a kiszolgáltatott és veszélyeztetett közösségek megsegítésére biztosított új, 232 millió eurós (mintegy 74 milliárd forint), átfogó uniós segélycsomag első részét képezi. Az unió korábban, a 2014-2017 közötti időszakban közel 700 millió euró (mintegy 224 milliárd forint) értékű csomaggal járult hozzá a régióban élők helyben maradását és humanitárius szükségleteit támogató programokhoz.

A megítélt humanitárius támogatás főként élelmiszer- és egészségügyi ellátást, valamint a lakhatás megteremtését biztosítja. A fejlesztési támogatás megfelelő biztonsági feltételeket teremt a lakóhelyüket elhagyni kényszerültek számára, segíti a menekültek visszatérését és visszailleszkedését, valamint hozzájárul a gazdasági fellendüléséhez és a munkahelyteremtéshez.