Egy éve vezették be az egynapos autópályamatricát, amelyből a NÚSZ adatai alapján csak tavaly, 9 hónap alatt 1,4 millió darabot adtak el és idén további növekedés várható. Elsősorban külföldiek vásárolják a napi matricát, illetve azok a magyarok, akik nemcsak egyszeri utazáshoz használják, hanem tévedésből hajtottak fel fizetősszakaszra és el akarják kerülni a bírságot – írta meg az autopalyamatrica.hu.
Évek óta igényelték a hazai autósok az egynapos matrica bevezetését, amelyre végül egy európai uniós kötelezettség miatt került sor 2024. április 1-től.
Az árat is az EU határozta meg; ez az éves matrica díjának legfeljebb a 9 százaléka lehetett. Az autopalyamatrica.hu korábbi felméréséből kiderült: sok válaszadó nem tartotta igazságosnak a napi autópálya-használatért kifizetett matrica árát, ezért jelezte, hogy az egynapos matricával gyakrabban használná az autópályát, ha azarányosan olcsóbb lenne.
A várakozásokkal ellentétben az említett uniós előírások miatt érthető módon idén 5320 forint az egynapos matrica ára, azaz megközelíti a 10 napos költségét, ami 6620 forint.
Az érvényességi idő a vásárlás pillanatától aznap éjfélig érvényes – ez a környező országokban is így van. Viszont – mint minden matricát – ezt is meg lehet előre vásárolni, így az érvényességi ideje 0:00 órától 23:59-ig tart.
Azt is érdemes figyelembe venni, hogy bár Szlovákiában „csak” 8,1 euró, azaz kb. 3240 forint az egynapos matrica, az autópályák hossza mindössze 648 kilométer, míg Magyarországon 1.843 – vagyis majdnem háromszor annyi gyorsforgalmi utat használhatnak az autósok. (Az EU-s kötelezettségeket egyébként ellensúlyozza az éves vármegyei matrica, amely a maga nemében egyedülállónak számít és a kedvezőbb ára miatt sokkal népszerűbb az autósok körében – idén ez 6 890 forint.)
Összességében tehát az egynapos matrica népszerűsége a várakozásoknak megfelelően alakult. Az értékesítési adatok alapján a bevezetés évéhez képest idén további növekedés várható az eladott matricák darabszámában.
Jön az új útdíj az új gyorsforgalmi utakra
Várhatóan májustól fizetős lesz több új gyorsforgalmi út. Összesen 81 kilométer közutat vonnak be a díjfizetési rendszerbe, ami már idén 1,95 milliárd forint bevételt hozhat az államnak. Itt vannak a részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás