Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) társadalmi vitára bocsátott rendelettervezete szerint vélhetően májustól fizetősek lesznek az idén elkészülő gyorsforgalmi utak.
A dokumentum, amely elérhető a kormány honlapján, és amelyet április 8-ig lehet véleményezni, azokat az gyorsforgalmi utakat sorolja fel, amelyek használatáért a rendelet megjelenése utáni 31. naptól fizetni kell.
Kapcsolódó
A tervezet indoklásában a minisztérium azt írja, hogy idén
közel 81 kilométer közút díjfizetési rendszerbe vonása vált aktuálissá.
A rendelet melléklete 2633 pontban sorolja fel azokat a gyorsforgalmi és főutakat, amelyekért a teherforgalomnak kell a megtett úttal arányos díjat (e-útdíjat) fizetnie, valamint 46 pontban azokat az autópályákat és autóutakat, amelyek a jogszabály hatályba lépése után matricakötelesek lesznek (például a személyautóknak).
- A matricaköteles úthálózat kibővül az idén tavaszra Kecskemét és Békéscsaba között teljes szakaszán elkészülő M44-essel,
- valamint az M85-ös utolsó, Sopronnál az országhatárig vezető szakaszával.
- A teherforgalom számára emellett fizetőssé válnak az 5-ös, 53-as, 54-es főutak egyes eddigi ingyenes szakaszai, illetve többek között a Zsámbéki-medencében vezető 103-as út.
A rendelettervezethez tartozó hatásvizsgálati lap szerint a fizetős úthálózat bővítéséből
ebben az évben 1,95 milliárd forintnyi pluszbevétele lehet az államnak
- szúrta ki a 444.hu.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet