A Fehér Ház döntése révén Ukrajna hadserege felhasználhatja az Egyesült Államok által rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (ATACMS) Oroszország területén belüli célpontok ellen, erről számolt be az amerikai sajtó.
Magas rangú kormányzati tisztségviselők az amerikai médiumoknak arra is utaltak: Joe Biden januárban távozó elnök több hónapon át tartó ellenkezésének feladása összefügg azzal, hogy a közelmúltban észak-koreai katonák is bekapcsolódtak az orosz-ukrán konfliktusba az orosz fél oldalán.
Kapcsolódó
Amerikai hírszerzési információk szerint ugyanis mintegy 12 ezer katona érkezett Észak-Koreából Oroszország kurszki régiójába, amelynek egy részét az ukrán haderő tartja ellenőrzése alatt. A térségbe egyúttal 50 ezer orosz katonát vezényelt a moszkvai hadvezetés az ukránok meglepetésszerű nyári offenzívája nyomán.
Az amerikai Axios hírportál úgy értesült, hogy
az amerikai engedély nem általános körű: az Egyesült Államok kizárólag a Kurszk régióra engedélyezett nagy hatótávolságú rakéta csapásokat, arra a területre, ahol észak-koreai csapatok vannak, és akció csak az észak-koreai katonaság háborúban való részvételére adott reakcióként szolgál.
Kijevet állítólag három napja tájékoztatták erről a döntésről.
Úgy tudni, az Egyesült Államok abban reménykedik, hogy ha az oroszországi észak-koreai erőket komoly támadás éri, Phenjan átgondolhatja azt a döntését, hogy katonai erőkkel tovább támogassa az Orosz Föderációt. Ez pedig megnehezítené az orosz ellentámadást az ukrán erők kiszorítására a Kurszk régióból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán