A hazai drónszereplők jelentős támogatásokhoz juthatnak Európai Uniós forrásból – derült ki a harmadik alkalommal megrendezett országos drónkonferencián.
A viszonylag fiatal iparág szereplői globálisan – így Magyarországon is – egyre hangsúlyosabb stratégiai jelentőséggel bírnak a gazdaságban, legyen szó akár a tudományos életről vagy a piaci szektorról.
Ennek megfelelően a különböző drón tárgyú beruházások, fejlesztések és innovációk finanszírozására közvetlen és közvetett Európai Uniós források, valamint költségvetési támogatások is rendelkezésre álltak az elmúlt években.
– mondta Fellegi Áron, az EuroAtlantic Zrt. igazgatósági elnöke.
A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet miatt azonban a pályázati piac beszűkült, ebből következően mostanra a megfelelő támogatási és finanszírozási eszközök elérése nehezebbé vált – tette hozzá.
A következő időszakban azonban az elmúlt évtizeddel ellentétben, a hazai pályázati piacon forráshiányra kell számítani.
- A korábbi években a pályázók széles körű pályázati- és támogatási lehetőségek közül választottak, ez a jövőben azonban csökkeni fog.
- Nemcsak az EU-s források fognak csökkeni, hanem a központi költségvetésből finanszírozottak is.
Azok a pályázatok pedig, amik a forráshiányos környezet ellenére meg fognak jelenni, közel sem fognak olyan intenzitást és mennyiséget elérni, ami a potenciális pályázók beruházási- és fejlesztési igényeit kielégíti
– húzta alá Fellegi Áron.
A központi brüsszeli források ideális finanszírozási eszközök lehetnének a dróniparnak, így ezeket mindenképp érdemes lenne kiaknázni a szereplőknek.
A 2021 és 2027 közötti uniós költségvetésben 340 milliárd euró összértékért pályázhatnak a vállalatok innovációs fejlesztésekre.
Hihetetlen, milyen sok helyen használják a drónokat
Egyre több területen alkalmazzák a drónokat védelmi és innovációs célokra. A fejlesztések elképesztő gyorsasággal zajlanak, de a szabályozások sokszor nem tudják követni a korszerűsítéseket. → BővebbenKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban