Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt mondta újságíróknak, hogy a Microsoft tárgyalásokat folytat a TikTok megvásárlásáról, és arról, hogy licitharcot kíván látni a népszerű videómegosztó alkalmazás miatt.
A hírről beszámoló Reutersnek a Microsoft nem fűzött kommentárt az értesüléshez. A TikTok és az azt fejlesztő ByteDance sem válaszolt azonnal a brit lap megkeresésére.
Elsötétülés
A mintegy 170 millió amerikai felhasználóval rendelkező TikTok rövid időre elsötétült, azaz offline állapotba került, közvetlenül azelőtt, hogy január 19-én hatályba lépett volna egy törvény, amely a kínai tulajdonosának, a ByteDance-nek a nemzetbiztonsági okokból történő eladását vagy eltiltását írja elő.
Ismeretes, Trump január 20-i hivatalba lépése után végrehajtói rendeletet írt alá, amely 75 nappal el akarja halasztani a törvény végrehajtását.
Musk nem élt az ajánlattal
Trump a múlt héten arról beszélt, hogy több szereplővel is tárgyal a TikTok megvásárlásáról, és valószínűleg
30 napon belül döntést hoz majd a felkapott alkalmazás jövőjéről.
Az amerikai elnök korábban azt mondta, nyitott volt arra, hogy Elon Musk techmilliárdos megvásárolja a közösségimédia-alkalmazást, ha a Tesla vezérigazgatója új lapot nyit. Musk azonban nyilvánosan nem kommentálta Trump ajánlatát.
Jön az összeolvadás?
A közelmúltban a Perplexity AI nevű startup javaslatot tett a TikTokkal való egyesülésre, és a jövőben az amerikai kormány megkapja az új vállalat felét – fogalmazta meg egy forrás vasárnap a Reutersnek.
Trump első ciklusa alatt nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva elrendelte a TikTok-nál, hogy válassza le az amerikai verziót a ByteDance-től.
A Bill Gates tulajdonolta Microsoft 2020-ban a legjobb ajánlattevők közé került, de a tárgyalások hamarosan véget értek, és Trump eladási törekvése dugába dőlt néhány hónappal később, amikor leköszönt.
Ők jelen pillanatban a TikTok potenciális felvásárlói
Donald Trump elnök elsődleges tervei között szerepel, hogy egy amerikai befektető jelentős részesedést szerezzen a kínai ByteDance-féle TikTok-ban. Jelenleg több fél is versenyben van, pedig a tulajdonosi cím nem olcsó, és felér egy jogi pokollal. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok