Hatalmas adatközpontok épülnek majd szerte az Egyesült Államokban, hogy támogassák a mesterséges intelligencia működtetését.
A fejlesztések teljes költségvetése 500 milliárd dollár lesz hivatali négy éve alatt
- jelentette be Donald Trump. Hozzátette, hogy a teljes program megvalósulásával munkahelyek ezrei jönnek majd létre amerikaiak számára.
A hétfőn hivatalba lépett elnök korábban 100 milliárd dollárt szánt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastruktúra szélesítésére.
A bejelentésből az is kiderült, hogy az első adatközpont Texasban kezdi majd meg működését.
Az informatikai infrastruktúrafejlesztésről szóló bejelentésen megjelentek a technológiai fejlődés új és eddiginél is nagyobb hatású fejezetének tartott mesterséges intelligencia fejlesztésében is fontos szerepet betöltő vállalkozások irányítói, így Sam Altman, az OpenAI elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója, valamint Masayoshi Son, a SoftBank elnök-vezérigazgatója.
Donald Trump a fehér házi eseményen újságírók kérdéseire válaszolva közölte azt is, hogy
február 1-től általános 10 százalékos vámtételt tervez bevezetni minden Kínából érkező termékre.
Az elnök korábban már közölte, hogy februártól Kanada és Mexikó esetében bevezeti a korábban kilátásba helyezett 25 százalékos különvámot, amiért az Egyesült Államokkal szárazföldön határos két ország nem tesz eleget az illegális határátlépések megakadályozásáért.
Azt is hozzátette, hogy a vámokat más országok esetében a nyomásgyakorlás eszközeként tervezi alkalmazni egy tárgyalási folyamatban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához