Donald Trump hétfő este jelentette be a rendkívüli változást az észak-amerikai kereskedelempolitikában, amely a CNN tudósítása alapján az amerikai fogyasztók számára áremelkedést jelenthet.
Az amerikai elnök az Ovális Irodában tartott aláírási ceremónián bejelentette, hogy kormánya február 1-jén 25 százalékos vámot vethet ki Mexikóra és Kanadára.
A Kínára kivetett vámokról kérdezve Trump megjegyezte, hogy az első kormányzása idején bevezetett kiterjedt vámok még mindig hatályban vannak, miután Joe Biden korábbi elnök anno nagyrészt helyben hagyta őket.
A CNN megjegyzi, hogy elnökjelöltként Trump átfogó és mindenre kiterjedő vámokat javasolt: akár 20 százalékos vámot az összes országból származó importra, 25 százalékos adót a Mexikóból és Kanadából származó árukra, valamint büntető, 60 százalékos adót a Kínából származó árukra.
Brutális maflást kaphat Kanada, sokkolóak a következmények
Közgazdászok szerint hatalmas recesszióhoz, a bruttó hazai termék hat százalékos csökkenéséhez vezethet Kanadában, ha Donald Trump betartja fenyegetését és vámháborúba keverednek déli szomszédjukkal.Azt is ígérte, hogy a vámokat tárgyalási eszközként fogja használni más országokkal szemben, beleértve például Dániát is – nyomást gyakorolva az európai nemzetre, hogy adja át Grönland feletti ellenőrzést az Egyesült Államoknak.
„Azonnal megkezdem kereskedelmi rendszerünk átalakítását, hogy megvédjem az amerikai munkásokat és családokat”
– emlékeztetett a nemzetközi hírportál arra, hogy mit mondott Trump hétfőn a Capitolium Rotundájában elmondott beszédében, ahol elhangzott:
„Ahelyett, hogy polgárainkat adóztatnánk meg, hogy más országokat gazdagítsunk, mi fogjuk megadóztatni a külföldi országokat, hogy a mi polgárainkat gazdagítsuk”.
Trump beszédében azt is elmondta, hogy új kormányhivatalt hoz létre, amelynek feladata a vámbevételek beszedése lesz.
„Hatalmas mennyiségű pénz fog ömleni az államkincstárunkba, amely külföldi forrásokból származik”
– fűzte hozzá Trump.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le