Jövőre is rendkívül kedvező feltételekkel lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel, marad a 7,99 százalékos kamat annak érdekében, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen.
A diákhitel jelenleg is rendkívül népszerű a hallgatók körében, idén is több mint 13 ezer új szerződéskötésre kerülhet sor, míg az élő szerződések száma meghaladja a 200 ezret.
Az alacsony kamat mellett a kormány előnyös diákhitel számla létrehozásával is segíti a hallgatókat, akik júliustól minden eddiginél kedvezőbb feltételek és lehetőségek mellett nyithatnak diákhitel számlát.
A diákhitel számlát biztosító kereskedelmi bankoknak ugyanis ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.
Már több mint 16 ezren hátat fordítottak a magyar felsőoktatásnak
A külföldre jelentkező magyar hallgatók 89 százaléka sikeresen bekerül a nemzetközi egyetemek egyikére, ez derül ki a friss statisztikai adatokból. A diákok között Ausztria, Németország, Hollandia, az Egyesült Királyság és Dánia a legnépszerűbb. Ha többre kíváncsi–––>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót