Nyolc év után a végéhez közeledik a devizahiteles per, amelyben pénteken hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék. Az érintett család ügye jól példázza a devizahitelesek sokéves kálváriáját – írta meg a 24.hu.
A döntést egy rendkívül megterhelő és hosszú jogi procedúra előzte meg, ami közben a család az ingatlanjukat és a megtakarításaikat már elveszítette. A Szabó család az – azóta végelszámolás alá került – Argenta Credit Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-vel kötötte meg a történet központjában álló hitelügyletet. Két alkalommal vettek fel összesen tízmillió forint értékű, svájci frank alapú devizahitelt lakásvásárlásra.
A törlesztőrészletek az árfolyamváltozások miatt folyamatosan emelkedtek, és 2015-re a család fizetésképtelenné vált. Ekkor a pénzintézet felmondta a szerződést, annak ellenére, hogy addigra az adósok már több mint tízmillió forintot törlesztettek – vagyis a teljes felvett tőkeösszeget visszafizették.
Az adósok álláspontja szerint a pénzintézet nem adott kellően egyértelmű és részletes tájékoztatást az árfolyamváltozásból eredő kockázatok valós mértékéről. Különösen azt sérelmezték, hogy nem hívták fel a figyelmüket arra: a törlesztőrészletek olyan szintre is emelkedhetnek, amely hosszú távon ellehetetleníti a fizetést.
A per első két szakaszában a bíróságok elutasították a család keresetét. A fordulat 2022-ben következett be, amikor a Kúria kimondta: az árfolyamkockázatról szóló tájékoztatás tisztességtelen volt, ezért a hitelszerződés érvénytelen.
Az ügyet ezt követően új eljárásra visszautalták a Fővárosi Törvényszékhez.
A most meghozott ítélet – bár még nem jogerős – az uniós bírói gyakorlatát követve egyértelműen az adósoknak kedvez, és a pénzintézetet teszi felelőssé a kialakult helyzetért. Ez a döntés jelentős anyagi következményekkel járhat a hitelező számára.