A demokrata színekben induló, szocialista jelöltet, Zohran Mamdanit választották New York polgármesterévé kedden.
A 34 éves baloldali jelölt New York történetének egyik legfiatalabb polgármestere, egyben a nagyváros első muzulmán vallású polgármestere lehet.
Kapcsolódó
A voksok szinte teljes összesítése alapján Zohran Mamdani a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg.
A független Andrew Cuomo, New York korábbi demokrata kormányzója mintegy 41 százalékos eredményt ért el, míg Curtis Sliwa republikánus jelölt a szavazatok 7 százalékával végzett a harmadik helyen.
Az amerikai-ugandai kettős állampolgárságú Zohran Mamdani a demokrata párti előválasztáson Andrew Cuomot győzte le, aki azt követően függetlenként indult el a polgármesteri pozícióért.
Donald Trump elnök hétfőn közösségi oldalán bejelentette, hogy Andrew Cuomo megválasztását támogatja, annak érdekében, hogy megakadályozzák Zohran Mamdani polgármesterré választását. Az elnök korábban visszalépésre kérte Curtis Sliwa-t a republikánusok hivatalos jelöltjét, aki ennek nem tett eleget.
Zohran Mamdani magát "demokratikus szocialista" irányvonalat képviselő politikusként jellemzi, választási kampányában többi között a vagyonosok megadóztatását, a lakbérek befagyasztását és ingyenes felszíni tömegközlekedést ígért.
New Jersey és Virginia államokban, ahol kormányzóválasztást tartottak, szintén a Demokrata Párt jelöltjei győztek.
New Jersey-ben a demokrata Mikie Sherrill meggyőző különbséggel győzte le a republikánus Jack Ciatarellit.
Virginia államban a Demokrata Párt jelöltje Abigail Spanberger szintén meggyőző fölénnyel aratott győzelmet a Republikánus Párt jelöltje, és jelenlegi kormányzó-helyettes Winsome Earle-Sears-szel szemben.
A választások eredményére Donald Trump elnök Truth Social közösségi oldalán a közvélemény-kutatók véleményére hivatkozva úgy reagált: "az, hogy a Trump név nem szerepelt a szavazólapon, és a kormányzati leállás volt a két oka annak, hogy ma este a republikánusok elveszítették a választásokat".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében