Friss közvélemény-kutatást közölt a XXI. Század Intézet, amely szerint a november 29. és december 1. felvett adatok azt mutatják, hogy a Fidesz tovább tudott erősíteni a pozícióján (plusz egy százalékpontos javulás az október eleji méréshez képest), míg a Tisza rontott (mínusz egy pont). Jelenleg az állás kizárólag a politikailag aktívak bázisán:

Fidesz 45, Tisza 40 százalék.

Október elején még azt mutatták a számok, hogy négypárti parlament alakulna, a mostani kutatás szerint hárompárti parlament lenne, míg a Mi Hazánk Mozgalom biztosan bejut (egy százalékpontot javítva október elejéhez képest, most nyolc százalékon áll), addig kiesne a kutyapárt (négy százalék), a DK pedig a parlamenti küszöb alatt (három százalék) van – írják.

A 21 Kutatóközpont két nappal ezelőtti felmérése szerint egy hónap alatt mindhárom választói csoportban csökkent valamelyest a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt. Hárompárti lenne a parlament, ha most vasárnap lennének a választások.

A Publicus Intézet kutatatása szerint a Tisza párt a teljes népességben és a biztos szavazók körében is erősödött, novemberre jelentős előrelépést ért el. Ha „most vasárnap lennének a választások”, rekordrészvétel mellett hárompárti parlament alakulna a Tisza, a Fidesz és a DK frakcióival.

A Závecz Research szerint a közhangulat mást mutat, mint a szavazói szándék. Méréseik szerint a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, de a mai kormánypárt annyi választást megnyert, hogy már nem is tudnak másként gondolni rá, mint a következő választás nyertesére.

A Nézőpont Intézet szerint minden második magyar Orbán Viktor győzelmére számít.

Az IDEA szerint hibahatáron belül változott a Fidesz-KDNP és a Tisza Párt támogatottsága, ezzel együtt október elejére növekedett a Tisza előnye a teljes népesség körében.

A Republikon Intézet adatai szerint 6 százalékponttal vezet a Tisza Párt a Fidesz-KDNP előtt a teljes népességben, 30 százalék szavazna Magyar Péter pártjára. A pártválasztók körében 2 százalékpontot erősödött a Tisza, így az előnye a kormánypártokkal szemben immár 8 százalékpont.

A Minerva Intézet szerint, bár a Tisza támogatottsága csökkent, a Fideszé pedig nőtt, még Magyar Péter pártja áll az élen, de jól szólítja meg a bizonytalanokat Orbán Viktor.

A Medián friss felmérése alapján Magyar Péter pártja a teljes népesség körében már csak 5 százalékponttal vezet, az előny a választani tudók és a biztos szavazóknál is csökkent. Az intézet rámutat, a szeptemberi számaikon a kormánypártok tudtak többet javítani.