Azonnali lemondásra szólította fel Debrecen polgármesterét, valamint a városi közgyűlés feloszlatását indítványozta a Közlekedési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára.
Tárkányi Zsolt a Facebookon közzétett bejegyzésében ezt azzal indokolta, hogy Papp László annak idején a helyi lakosság szándékaival szemben engedélyezte környezetszennyező akkumulátorgyárak telepítését a térségbe, évekig tagadta az üzemek káros hatásait, most pedig hirtelen felismerte azokat és "megtagadta a torzszülöttet".
Papp László előzőleg azt közölte Facebook-posztjában, hogy kezdeményezik a környezetszennyező kínai akkumulátor gyár, a SEMCORP működésének leállítását. Egyben felszólította a vállalatot, hogy helyezze át tevékenységét más helyszínre a környezetvédelmi szabálytalanságok miatt.
Tárkányi Zsolt ennek kapcsán azt írta, szavait a polgármesternek címezve:
"Ön most úgy kéri számon ezeken a gyárakon a szennyező működést, hogy évek óta pontosan tudta, hogy ezek a vegyi üzemek mérgezik a lakókörnyezetünket, szeretett városunkat. Ön most megpróbál úgy tenni, mintha nem lenne köze ahhoz a katasztrófához, amibe Debrecent sodorta. Mintha ön ott sem lett volna. "
Majd felidézte Papp Zsolt egy korábbi nyilatkozatát, amelyben a polgármester azt ígérte: ha baj lesz, azt számon fogják kérni a gyáron, és mindenkin, aki a nevét adta a projekthez.
Az államtitkár szerint éppen a városvezető adta ehhez évek óta a nevét. Ennek értelmében a felelősség elhárítása helyett az egyetlen elfogadható lépés szerinte Papp Zsolt azonnali távozása a városvezetésből.
