Czomba Sándor közölte, hamarosan megjelenik egy kormányrendelet, amely kimondja, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) jogosult a minimálbértárgyalások végrehajtására. Ezen felül a jogszabály tartalmaz majd egy referencia értéket, hogy 2027. január 1-ig milyen szintet érjen el a minimálbér.
Az államtitkár az M1 aktuális csatornán elmondta,
a munkaadókat és munkavállalókat képviselő szervezetek döntését a kormány elfogadta, így a referencia érték a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százaléka lesz, ami 2027-re a 350-400 ezer forintos sávban fog megállni.
Czomba Sándor is jelezte, matematikai számítás alapján a mostani 266 800 forintos minimálbér alapján a 2027-re kitűzött célt évente 11-12 százalékos emelésekkel tudják eléni.
Azonban azt is mindig meg kell vizsgálni, hogy mi a helyzet a GDP-vel, az inflációval, a termelékenység növelésével. Ezeket mind figyelembe kell venni, amikor meghatározzák a béremelés mértékét, hiszen ha túllőnek a célon, akkor munkahelyeket veszítenek, ha viszont alálőnek a célnak, akkor a családoknak a jövedelemszerzését fogják akadályozni.
Kiemelte, a kormány adatokkal segíti a tárgyalásokat, de alapvetően a munkaadói és a munkáltatói oldalnak kell megegyeznie, és azt a kormány jogszabályba önti.
Bízik benne, hogy eredményes tárgyalások után az év végén egy jó megállapodást tudnak aláírni, fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelése messze nem csak arról a durván 1 millió emberről szól, akiket ezek a bérsávok közvetlenül érintenek. Ugyanis a minimálbér emelése kihat a felsőbb bérkategóriák felé is.
Orbán Viktor hároméves terve: ezt szánja a magyaroknak
Orbán Viktor is kívánatosnak tartja: már megkezdődtek a tárgyalások a minimálbérről és a garantált bérminimumról. Ám nem ez volt a múlt hét egyetlen jó híre: megfizethető benzinre is van kilátás hosszú távon, ahogy jó eséllyel a televíziózás is egy magasabb szintre kerül a magyar háztartásokban. Erről itt olvashat többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket