Rekordmennyiségű, 6,13 millió hektoliter sört exportáltak tavaly a csehországi sörgyárak – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
A legnagyobb mennyiségű cseh sört Szlovákiában, Németországban, Lengyelországban és Oroszországban fogyasztották el.
Tomás Slunecko, a cseh sörgyárak szövetségének ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években folyamatosan növekszik a sörfogyasztás azokban az államokban is, amelyek korábban inkább a bor vagy más alkoholos italok fogyasztásáról voltak ismertek.
„Jó példa erre Spanyolország, Portugália de Franciaország is. Ezekben az országokban a helyi sörök mellett egyre népszerűbb a cseh sör is” – mondta újságíróknak az elnök.
Kifejtette: a cseh sör iránti kereslet többek között annak is eredménye, hogy a csehországi sörgyárak termékeit, például a japán tulajdonban lévő nagy múltú pilseni Prazdroj legismertebb terméke, a Pilsner Urquell sört külföldön elérhető árakon értékesítik. „Sajnálatos, hogy itthon (Csehországban) számos népszerű sör ára túlságosan megugrott, ami a kereslet stagnálásához, vagy csökkenéséhez vezetett” – jegyezte meg a söripari szakember.
Az állami tulajdonban lévő Budejovicky Budvar sörgyár tavaly rekordmennyiségű 1,9 millió hektoliter sört szállított külföldi megrendelőinek, ez a termelés 70 százalékát jelenti.
Eddig a legnagyobb sörexportot 2022-ben mutatták ki, amikor 5,5 millió hektoliter sör került külföldre.
A tavalyi csehországi sörtermelés hivatalos összesített adatait egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Ezt megelőzően, 2023-ban azonban a csehországi sörgyárak 20 millió hektoliter sört főztek, 2,7 százalékkal kevesebbet mint az előző évben. Az egy személyre eső sörfogyasztás 136 literről 128 literre esett vissza, ami példátlanul alacsony szám.
Tomás Slunecko szerint ennek egyik oka, hogy
a koronavírus-járvány következtében módosultak a csehek sörfogyasztási szokásai is, és egyre több cseh iszik a normális sör helyett alkoholmentes sört
vagy söralapú üdítőitalokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van