Megosztja Európát az uniós terv, amelynek értelmében egy új adórendszeri beavatkozással egységesítenék az EU-s piacot a dohánytermékek visszaszorítását célozva. Míg például a hagyományos cigaretta esetében 1000 szálra vetítve a jelenlegi 90 euróról – 139 százalékkal – 215 euróra növelnék a jövedéki adót, addig a hevített dohánytermékeknél 1000 szálanként 108 eurós vagy kilogrammonként 155 eurós sarcot helyeztek kilátásba, a nikotinpárnáknál pedig kilogrammonként 143 euró lehet az irányadó.
Fontos megjegyezni, hogy ezek az adómértékek ráadásul csupán a kötelező minimumok, vagyis ennél lehetnek magasabbak is. Pedig a szivarok, szivarkák esetében eleve 1090 százalékos emelést irányoztak elő: 1000 szálanként 12 helyett 143 eurós jövedéki adót belengetve. Az ellenzők leginkább azzal érvelnek, hogy a kilátásba helyezett adóemelés olyan mértékű drágulást vonna maga után, amely még inkább a feketepiac felé tolná a fogyasztást, ez pedig egyet jelent az illegális, vagyis az ellenőrizetlen forrásból származó dohánytermékek fokozott térnyerésével, amelyek az egészségre fokozottan káros anyagokat tartalmazhatnak.
Elkerülhetetlen a fogyasztói árak változása
A cigarettaadók emelésére vonatkozóan a tervezetben nem szerepel átmeneti időszak, a hatálybalépést követően azonnal magasabb adómértékeket kellene alkalmazni. Mivel a cigarettára vonatkozó ár alapú feltételt Magyarország soha nem tudta teljesíteni, a megemelt 63 százalékos feltétel (azaz a jövedéki adó érje el a kiskereskedelmi ár 63 százalékát) jó eséllyel nem teljesülne, vagyis Magyarországnak a 274 eurós értéket kellene teljesítenie, persze a vásárlóerő-paritás mértékével módosítva. Ez
becslések szerint legalább 1000 forint 20 szálanként a trafikban kapható termékek estében, ami minden bizonnyal megfizethetetlen lenne a hazai fogyasztók legnagyobb részének.
A feketepiacon valószínűleg élénkülést hozna egy ekkora árváltozás. A cigarettadohányok és a szivarkák is jelentős dráguláson ennének keresztül, jelenleg ezek hatását a legális forgalomra és a kiskereskedők árbevételére nehezen megbecsülhető.
Karácsony Gergely, a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetség (MDKSZ) ügyvivője a Kossuth Rádió Déli Krónika című műsorában felidézte, hogy az MKDSZ nagy mintás felmérése is kimutatta, hogy
egy újabb drágulás a feketepiaci, illegális dohánytermékek felé tereli a fogyasztókat.
Ráadásul ez a lépés a trafikosokat is hátrányosan érintené, ezért az európai érdekképviseleti szervezethez fordultak. Kifejtette, hogy Magyarországon mintegy négyezer vállalkozás és csaknem húszezer munkavállaló érintett, az ő megélhetésüket is fenyegetik a küszöbön álló jelentős változások.
A svédek nem ülnek ölbe tett kézzel
Elisabeth Svantesson svéd pénzügyminiszter a Vejpkollennek nyilatkozva világossá tette: a tervezet teljesen elfogadhatatlan a svéd kormány számára. Azzal érvelt, hogy Brüsszel rendkívüli adóemelést róna a nikotinpárnára (amely nem összetévesztendő az EU-ban egyébként éppen kizárólag Svédországban engedélyezett, dohányt is tartalmazó snüsszel), az ebből eredő adóbevétel ráadásul nem is Svédországot, hanem az EU-t gazdagítaná.
Nálunk alapelv, hogy minden tagállam maga dönthessen arról, hogyan adóztatja a dohányt és a nikotint a veszélyessége alapján
– jelentette ki a pénzügyi tárca vezetője. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy a skandináv államban mindössze a felnőtt lakosság 5 százaléka dohányzik, miközben ez az arány uniós átlagban 20 százalék körül mozog. Svantesson úgy véli, a szóban forgó termékek, különösen a snüssz és az új típusú nikotinpárnák kulcsszerepet játszottak a dohányzás visszaszorításában.
„Az adóbevételeknek a tagállami költségvetéseket kellene erősíteniük, nem pedig az uniós bürokráciát” – nyomatékosította a svéd pénzügyminiszter, utalva arra, hogy az Európai Bizottság a bevételek egy részét központilag osztaná újra. Kijelentette, hogy ez különösen érzékenyen érinti Svédországot, amelynek az egészségpolitikája az ártalomcsökkentés elvére épül. Elisabeth Svantesson a svéd kormány álláspontját tolmácsolva úgy fogalmazott: a dohánymentes nikotinpótlók bár nem ártalmatlanok, jelentősen kisebb egészségügyi kockázatot hordoznak, mint a cigaretta. Éppen ezért tartják indokolatlannak a drasztikus megadóztatásukat.
Ha a javaslatot az EU elfogadja, az jelentősen drágítaná a nikotinpárnákat Svédországban – akár termékenként 2,5 euróval is nőhetne az ár. A stockholmi kormány attól tart, hogy ez visszaterelné az embereket a hagyományos dohányzáshoz, miközben csökkentené az ország saját adóbevételeit. Svédország már jelezte: nem támogatja az irányelv eddig ismert formáját, és várhatóan más, hasonló álláspontot képviselő országokat is maga mellé próbál állítani a tárgyalások során.
Szuverenitási kérdés is az adóemelés
A jövedékiadó-emelési tervezet skandinávokon túlmutató része az EU-s nemzetek önrendelkezésének kérdésköre: a 27 tagú uniós tagság jelentős része egyetért abban – köztük Magyarország –, hogy a nemzeti szuverenitás megőrzése kardinális jelentőségű az adópolitikában.
A kritikusok szerint az adóreform figyelmen kívül hagyja a tagállamok gazdasági és társadalmi sajátosságait, a feketepiac térnyerésének kedvez, politikai vitákat, gazdasági torzulásokat okozhat.
A KPMG tanulmánya is alátámasztja, hogy éppen azokban az országokban – így Franciaországban és Hollandiában – nőtt a legnagyobb mértékben a dohánytermékek feketepiaca, ahol a jelentős adóemeléseket már végrehajtották.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra