Harmadik napja tüntettek vasárnap útlezárásokkal bányászok és szénerőművek dolgozói Bulgáriában a tiszta energiákra való átállás ellen, amelynek keretében 2038-ig bezárnák a szénbányákat és a széntüzelésű hőerőműveket az országban.
A tüntetők továbbra sem hajlandók hallani a június eleje óta hivatalban lévő Nyikolaj Denkov miniszterelnök kormányának erre vonatkozó terveiről. Az ország délkeleti és délnyugati bányavidékén a demonstrálók képviselői elutasították a kormányfő Szófiába szóló meghívását – közölte Dimitar Manolov szakszervezeti vezető.
A pénteken kezdődött tüntetések ellenére a szófiai vezetés szombaton megküldte a környezetkímélőbb energiaforrásokra való átállás terveit az Európai Bizottságnak. Denkov azzal érvelt, hogy
az erre vonatkozó szeptember végi határidőt teljesíteniük kellett, különben az ország milliárdos nagyságrendben veszített volna uniós forrásokat.
A pénzeket a kormány Bulgária három bányavidékének zöldenergiára történő átállására szánnák. A szakszervezetek szerint a 6,5 milliós országban nagyjából 120 ezer embert érintenének közvetlenül a szénbányák és szénerőművek bezárásai.
A tüntetők vasárnap is fenntartották négy fontos közlekedési útvonal blokádját Görögország és Törökország felé kilométeres torlódásokat okozva.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Nem válogatnak a csalók: ugyanazzal az eszközzel szedik rá áldozataikat a szállásfoglaló oldalon is
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett