A héten ugyanakkor lejár a bíróságtól kapott jogvédelem határideje, ami miatt a fővárostól eddig nem vonhatta le a kormány a szolidaritási hozzájárulás újabb részleteit. A 9. kerület polgármestere aggodalommal várja a szeptemberi közgyűlést, mert szerinte az sem biztos, hogy akkor egyáltalán életben lesz még a főváros, írja az atv.hu.
„A slamasztikában azért vagyunk, mert egy tizennyolcszorosára emelt elvonás veszi el a város saját forrásait(…)” – erről júliusban Karácsony Gergely beszélt az Egyenes Beszédben. Azért fogalmazott így, mert a kormány 89 milliárdot akar elvenni szolidaritási hozzájárulás címén az ország leggazdagabb településétől, Budapesttől.
Bírósági jogvédelem mentette meg a várost
A főváros a nyár elején a csőd szélére került, de egy bírósági döntés az azonnali jogvédelemről átmenetileg orvosolta a helyzetet. A kormány ekkor leült a fővárossal tárgyalni, majd elkezdték átvilágítani Budapest gazdálkodását.
Folyik egy átvilágítás és természetesen ezt követően állunk a főváros rendelkezésére vagy, ha nagyon sürgős helyzet alakul ki, akkor ennek során is – mondta Gulyás Gergely.
A főpolgármesteri hivatal főigazgatója szerint ugyanakkor hiába az ígéret, azóta befagytak az egyeztetések.
Azóta nem történt előrehaladás, a kormány azt ígérte, hogy a kormányülésen foglalkoznak a témával. Mi is egy kormányinfón láttuk, hogy ez nem történt meg, és azóta mintha a nyár és az augusztus 20. elvitte volna ezt a fókuszt a kormány részéről – mondta Kiss Ambrus.
Egy hét múlva lejár a jogvédelem
Az azonnali jogvédelem egy hét múlva lejár. „Szeptembertől újra inkasszálhat a főváros számlájára az állam és újra elviheti a szolidaritási hozzájárulást” – figyelmeztetett Kiss Ambrus.
Hozzátette, megállapodás nélkül még maradhat a bírói út, azonban szerinte nem lenne szabad ettől függővé tenni a fővárosi közszolgáltatások működését, vagyis például azt, hogy jár-e a metró, a villamos és a busz.
Baranyi: „Komoly aggodalommal várom a szeptemberi közgyűlést”
„Én erre számítottam” – mondta Baranyi Krisztina. A 9. kerület polgármestere nem lepődött meg a kialakult helyzeten, szerinte már korábban is látszott, hogy a hitelkeret megnövelése augusztus végéig teszi lehetővé Budapestnek, hogy egyáltalán működjön. Baranyi szerint nyáron ezt a megegyezést tető alá kellett volna hozni.
Augusztus végéig van pénz. Én nagyon komoly aggodalommal várom a szeptemberi közgyűlést, egyáltalán életben leszünk-e még – fogalmazott Baranyi Krisztina.
DK: szeptemberi részlet levonható
A Demokratikus Koalíció közgyűlési tagja hangsúlyozta: a jogvédelem miatt visszamenőleg nem lehet beszedni a szolidaritási pénzt, ugyanakkor a szeptemberi részletet a jogvédelem lejárta után le tudja vonni a kormány. Annak mértékével nem ért egyet ő sem.
„Beszedheti a szeptemberre eső részt, ami én úgy tudom, hogy be is van kalkulálva a költségvetésbe, hiszen szeptemberben már az iparűzési adó feltöltésének az időszaka, tehát tudnak miből vonni szolidaritási hozzájárulást. Ezért is volt, hogy az önkormányzat csak a május, június, július, augusztus hónapokra kérte ezt a jogvédelmet” – magyarázta Déri Tibor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban