A Telex írta meg a Magyar Közlöny alapján, hogy a problémákkal küzdő MÁV a győri vonal felújításához a Budapest–Belgrád építéséről vitték el az anyagokat.
A vasútvonal megépítéséről még 2014-ben döntött a kormány,
- 2015-ben megegyeztek a részletekről a kínai és a szerb vezetéssel,
- 201ö-ben aláírták a felújításról és építkezésről szóló szerződést 750 milliárdos végösszeggel.
Azóta három tételben növelték a költségeket:
- 2023-ban 111,8 milliót,
- 2024-ben 243,8 milliót,
- 2025-ben 292,4 milliót biztosít erre a központi költségvetés.
Az összesen 648 milliót most a kormány a „vasútvonal újjáépítési beruházás Ferencváros–Soroksár-szakaszának megvalósításához szorosan kapcsolódó, a megrendelő MÁV Zrt. feladatainak ellátásához szükséges” forrásként biztosította, ezen kívül egymilliárd forinttal egészítettek ki egy korábbi határozatban szereplő tételt.
„A végrehajtás során felmerülő többletfeladatok elvégzésével és annak központi költségvetés terhére történő finanszírozásával” kapcsolatos döntés módosítása miatt jövő tavasszal 1,5 milliárd helyett 2,5 milliárd forintot kell adni erre a célra – teszik hozzá.
Európában dől a pénz az útépítésbe, a vasutak viszont zsugorodnak
Egy új kutatás arra figyelmeztet, hogy az elmúlt három évtizedben drámai mértékben csökkent az európai vasúthálózat, miközben a közúti beruházások ugrásszerűen megnőttek. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben