Nyilvános konzultációt kezdeményez az Európai Bizottság a hűtési és a fűtési rendszerek szén-dioxid-kibocsátásnak csökkentésével kapcsolatosan. A Bizottság közlése szerint az elektromos árammal való ellátásra vonatkozó cselekvési terv meghatározza, hogyan lehet az EU energiafogyasztásának költséghatékony elektromos árammal való ellátását felgyorsítani, továbbá, hogy az ezzel kapcsolatban felmerülő akadályokat hogyan lehetne leküzdeni.
A közlemény szerint a fűtési és hűtési stratégia támogatja a hatályos jogszabályok végrehajtását, és javaslatokat tesz a hatékonyság javítására olyan területeket, hogy az energiainfrastruktúra tervezése, továbbá a távfűtés és a hulladékhő hasznosítása.
A jövő év elején tervezett elfogadásra kerülő két egymással összefüggő kezdeményezés támogatni fogja az EU azon törekvéseit, hogy versenyképességet, megfizethetőséget, biztonságot és fenntarthatóságot biztosítson az európai polgárok és vállalkozások számára – írja a Bizottság.
Dan Jorgensen energia- és lakásügyi biztos szerint az elektromos áram használatának ösztönzésére, valamint a fűtés és hűtés dekarbonizálására irányuló terveink támogatni fogják az ipart, az építőipart, és a mobilitási szektort abban, hogy dekarbonizált energiával váltsák fel a szennyező, fosszilis tüzelőanyagok használatát.
Az uniós biztos úgy látja, ez mind a gazdaság, mind pedig az éghajlat számára előnyös.
A konzultációt 2025. november 20-ig lehet kitölteni.
Ha fűtésről van szó, ez a jövő, mégsem használjuk eléggé
Alulról súrolja az 1 százalékot a geotermikus rendszerek részesedése a magyarországi energiamixben; a kabinet a 2030-as évek közepére legalább évente 1 milliárd köbméter földgázt váltana ki a földhő segítségével – a közbeszédben ez a két állítás köszön vissza a leggyakrabban. A rossz hír az, hogy a geotermia egyelőre valóban mostohagyereknek számít a megújuló erőforrások között, a jó viszont az, hogy ennek ellenére a kormányzati célkitűzés nem légből kapott.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Méghogy Balkán! Döglött harcsa társaságában ücsörgött egy utas a 4-6-oson
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Orbán barátja határidőt szabott: pár hete maradt a Mol-nak a szerb olajtársaság megmentésére
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Most az ezüst lett a menő, rekordot döntött
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb magyar városban dobhatjuk el a bérletet
Ma már a tőzsde is csak az ünnepre koncentrált
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket