Donald Trump egyes országok esetében 90 napra felfüggesztette az új amerikai vámok bevezetését, de Kínát alaposan megbüntette: a cikk írásakor az amerikai elnök éppen 125 százalékos tarifával sújtotta Pekinget, amit pár órával később azóta 145 százalékra emelt.
A BRICS amúgy elég vegyes társaságnak tűnik Brazília, Oroszország, Dél-Afrika, India, Kína részvételével, amelyet Egyiptom, Irán, Etiópia, az Egyesült Arab Emírségek és Indonézia csatlakozása után ma már BRICS pluszként (BRICS+) emlegetnek.
Trump elnök április 2-án kihirdetett, egy héttel később a legtöbb esetben felfüggesztett új amerikai tarifái rendkívül súlyosan érintettek bizonyos BRICS-államokat. Kína akkor még 34 (a korábbi 20-al együtt összesen 54), Indonézia 32, Dél-Afrika 30, India 26 százalékos vámokkal számolhatott, míg a BRICS partnerországokat, Thaiföldet és Malajziát 36 és 24 százalékos vámokkal sújtották.

„A tarifáknak kettős hatása lehet – ezek a gazdaságok egyrészről kísérletet tehetnek kétoldalú háttérmegállapodások révén egyezségre jutni a vámok okozta bevételkiesések enyhítésére az Egyesült Államokkal, másrészről pedig fokozhatják a BRICS tagok közötti kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat. Ez utóbbi a BRICS egyik deklarált célja, amely azonban fokozatosan áttér a helyi valuták alkalmazására” – hangsúlyozta az Economx érdeklődésére Kránitz Péter Pál. A Magyar Külügyi Intézet (MKI) vezető kutatója hozzátette:
a dollármentesítés azonban újabb, az eddigieknél is sokkal súlyosabb, akár 100 százalékos amerikai vámokat vonhat magával.
„Egyes BRICS-aspiráns államok, például Vietnám, azonban olyan súlyos, 46 százalékos vámokkal nézhetnének szembe, amelyek még jobban a kínai kétoldalú kereskedelem és a BRICS-csatlakozással kapcsolatos erőfeszítések fokozására kényszerülhetnek”.
Közös digitális fizetés
Kránitz szerint a közös BRICS-valuta bevezetése rövid-, illetve középtávon is elképzelhetetlen, de már maga a kezdeményezés is figyelemreméltó.
A lokális pénznemek egyre nagyobb arányú alkalmazása a kétoldalú kereskedelemben, a BRICS Pay digitális fizetési eszköz és a BRICS Clear elszámolási és letéti infrastruktúra olyan forradalmi kezdeményezések, amelyek alapjaiban formálhatják át a világkereskedelem jelenlegi szerkezetét
– hangsúlyozta az MKI vezető kutatója.
Nigéria és Törökország is csatlakozna
Eddig több mint harminc állam jelezte, csatlakozna a BRICS-hez, köztük az összes partner ország: Belarusz, Malajzia, Thaiföld, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kuba, Bolívia, Uganda és Nigéria, de Törökország, Azerbajdzsán és Algéria is tag lenne.

A BRICS-tagság előnyei közül a szakértő kiemelte a tagokkal fennálló kereskedelmi kapcsolatok növekedését
- 2017-2022 között 56 százalékkal emelkedett a tagok közötti kereskedelem,
- az Új Fejlesztési Bank alapjaihoz való hozzáférést,
- hallathatják a hangjukat egy olyan nemzetközi tömörülésben, amely a világ lakosságának mintegy felét, gazdaságának pedig harmadát adja.
- A BRICS a mesterséges intelligencia, a klímavédelem és az egyészségügyi együttműködés terén betölti azt az űrt, amit az ENSZ égisze alatt felállt nemzetközi jogi és intézményi rendszer az utóbbi években képtelen volt jól működő tartalommal megtölteni.
A szakértő szerint Magyarország Európai Uniós tagsága gyakorlatilag kizárja a belépésünket a BRICS-hez, ugyanis a BRICS-tagság egyik alapvető fontosságú feltétele az, hogy a tagok nem működnek együtt a harmadik fél által az egyes tagokra kivetett szankciókkal, amely európai uniós tagként ellehetetleníti a szoros együttműködést.
„Rendkívül káros lenne egy európai uniós ország számára a BRICS-tagság. Bizalomvesztéssel járna az euroatlanti szövetségen belül. A másik oldalról nézve pedig a BRICS-tagok sem tekintenének bizalommal egy aspiráns EU-tagra. Szóval egy európai uniós ország BRICS-tagsága számomra elképzelhetetlen” – fogalmazott kérdésünkre az MKI vezető kutatója, aki szerint éppen a BRICS rendkívül sokszínű összetétele miatt, nem is lehet szigorúan politikai együttműködési szervezetként tekinteni rá, s még kevésbé védelmi együttműködésként, annak ellenére, hogy legmagasabb szintű politikai és védelempolitikai vezetőik is rendszeresen üléseznek és egyeztetnek, s közös kiberbiztonsági és terrorellenes gyakorlatokat tartanak.

A BRICS alapvetően egy olyan együttműködés, amelyből minden fél megpróbálja kihozni a legtöbbet, s ez a relatíve szűk közös nevező is rendkívül jelentős súllyal bír a nemzetközi gazdaságban és kapcsolatokban, hiszen
- a BRICS a világ népességének felét,
- gazdaságának harmadát,
- olajkitermelésének 43 százalékát,
- a ritkaföldfém-termelésének több mint 70 százalékát biztosítja.
- A gazdasági együttműködés nyújtja a legfőbb olyan pontot, ahol a tagok képesek széleskörű együttműködésre, amely megteremti a politikai színezetű együttműködés elmélyítését.
A szakértő szerint szemléletes példa a BRICS-tagok közötti ellentétekre, s ezen ellentétek áthidalására nyújtott lehetőségekre Kína és India, a két, egymással szomszédos atomhatalom és gazdasági óriás, amelyek vezetői, Hszi Csin-ping kínai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök épp a tavalyi kazanyi csúcstalálkozó alkalmával állapodtak meg a két ország határvitáinak békés rendezésének szükségéről.
Őrült dolgok jöhetnek idén: eltűnhet a dollár és nyoma vész a biztosítóknak
Közzétette szokásos előrejelzését a Saxo Bank, e szerint 2025-ben Trump bedönti a dollárt, kinyomtatják az első bioszívet, egy váratlan vihar bedönti az amerikai biztosítási szektort, az Nvidia pedig mindenkit leköröz a piacon.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Demkó Attila: A remény óriási erő, az ukrán hadsereg még nincs az összeomlás küszöbén

Egy újabb magyar miniszter szólalt meg az uniós tagságunkról, minden megváltozhat

Még soha nem készültek így pápa temetésre, ez várja a Rómába érkezőket

Fordulat a kereskedelmi háborúban: Kína csendesen visszalépett

Újra lecsap az ezermilliárdos veszedelem a magyar költségvetésre?

Rossz hír a magyar autósoknak: jöhet a gyakoribb műszaki vizsga

Pusztító olajszennyezés sújtja a horvát tengerpartot, nagy a veszély a magyar turisták kedvelt partszakaszán

Utasok tízezreit érinti a menetrendváltozás májustól

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás
