A brazil legfelsőbb bíróság úgy döntött, fenntartja Jair Bolsonaro rendőrségi őrizetét szökésveszély miatt, miután a házi őrizetben lévő volt elnök megrongálta a bokájára felhelyezett elektronikus nyomkövető eszközt.
Alexandre de Moraes bíró úgy találta, hogy Bolsonaro "előre kitervelten és szándékosan" rongálta meg az elektronikus nyomkövetőt. A törvényszék első tanácsának három másik bírája szintén a volt államfő fogva tartására szavazott.
Kapcsolódó
De Moraes szerint a 70 éves politikus háza előtt tervezett virrasztás során "lehetséges szökési kísérletre utaló nagyon komoly jelek" voltak. Utalt arra, hogy Bolsonaro háza, ahol az exelnök házi őrizetben volt, nagyon közel van az amerikai nagykövetség épületéhez, valamint felidézte, hogy Bolsonaro nagyon szoros kapcsolatban áll Donald Trump amerikai elnökkel. Sejtetni engedte azt is, hogy Bolsonaro menekülni próbált, hogy az Egyesült Államokban kapjon politikai menedékjogot.
A volt elnök tagadta, hogy szökési kísérletről lett volna szó. Vasárnap a legfelsőbb bíróságon azt vallotta, hogy pénteken és szombaton az általa bevett gyógyszerek miatt "bizonyos paranoiát érzett". A bírósági iratok szerint a politikus arra hivatkozott, hogy hallucinációi voltak és azt hitte, a nyomkövetőbe lehallgató készüléket rejtettek. A korábbi elnök több egészségügyi problémával küzd, részben a 2018-as kampány során elszenvedett hasi késelés következményeként.
Bolsonarót szombaton vették őrizetbe szökésveszély miatt, miután a lábán lévő nyomkövetőt egy forrasztópákával megrongálta. A legfelsőbb bíróság ezt követően elrendelte, hogy a házi őrizetből börtönbe helyezzék át.
Bolsonarót szeptemberben 27 év és 3 hónap börtönbüntetésre ítélték, amiért a 2022-es választási veresége után puccskísérletet szervezett, hogy hatalmon maradjon. A napokban a legfelsőbb bíróság elutasította fellebbezését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban