A puccskísérlet szervezésének címén 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélt Jair Bolsonaro volt brazil elnök minden jogorvoslatot kimerített, ezért meg kell kezdenie büntetése letöltését - közölte a brazil legfelsőbb bíróság.
Bolsonarót szombaton vették őrizetbe szökésveszély miatt, miután a lábán lévő nyomkövetőt egy forrasztópákával megrongálta. A legfelsőbb bíróság ezt követően elrendelte, hogy a házi őrizetből börtönbe helyezzék át.
Néhány napja a legfelsőbb bíróság elutasította a volt elnök első fellebbezését, mivel védői nem terjesztettek elő újabb panaszt az ítélettel szemben, így az most jogerőssé vált.
Börtönbüntetése letöltését a 70 éves exelnöknek a brazíliavárosi szövetségi rendőrfőkapitányságon kell megkezdenie, ahol jelenleg is őrizetben van, és ahol egy nemrég felújított egyszemélyes, 12 négyzetméteres cellában helyezték el.
A korábbi elnök több egészségügyi problémával küzd, részben a 2018-as kampány során elszenvedett hasi késelés következményeként.
Bolsonarót szeptemberben ítélték 27 év és 3 hónap börtönbüntetésre azzal a váddal, hogy a 2022-es választási veresége után puccskísérletet szervezett, hogy hatalmon maradjon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban