Oliver Zipse, a BMW vezérigazgatója szerint súlyos hiba lenne az Európai Unió részéről, ha 2035-től betiltaná a belső égésű motorokat – számolt be a Reuters. A német autóipari vezető a Politico-nak adott interjúban hangsúlyozta: a jövő közlekedését nem lehet csupán a meghajtás típusa alapján megítélni, az egész ellátási lánc kibocsátását kell figyelembe venni – az akkumulátorgyártástól az üzemanyag-előállításig.
Zipse arra sürgette az uniós döntéshozókat, hogy a klímabarát üzemanyagokat 2035 után se zárják ki, és felelősségvállalásra kötelezzék az olajipari óriásokat is. „Az önkényesen kijelölt dátumok nem segítik a klímavédelmet” – fogalmazott, kiemelve: jelenleg az olyan üzemanyaggyártók, mint a Shell vagy a BP, nem viselik a kibocsátási célok terhét.
Kapcsolódó
A BMW-vezér szavai szerint a nehézségek – a magas tarifák, a visszafogott kereslet és a kínai verseny – ellenére a vállalat jó pályán halad, és 2025-re több mint 2,5 millió autó értékesítését tervezi. Már augusztusban túlszárnyalták a tavalyi eladásokat, főként Európában.
A bajor autógyártó a Münchenben kezdődő IAA autókiállításon mutatja be vadonatúj elektromos járműosztályának első modelljét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Indul az első rostálás a választás előtt