A nyár végének közeledtével ismét fellendül a használt autók piaca. 2025 augusztusában mintegy 11 százalékkal több érdeklődés érkezett a Használtautó.hu-n, mint júliusban, és
5 százalékkal többen fontolgatják az autóvásárlást, mint az elmúlt év azonos időszakában.
Egy kicsivel, 3 százalékkal nőtt a hirdetések száma, és felfelé tolódtak a vételárak is: míg tavaly ilyenkor átlagosan 4,7 millió forintért, a múlt hónapban pedig átlagosan 5,1 millióért kínáltak járműveket eladásra, most már 5,3 millió forint az átlagár. Ezzel együtt viszont ha nem is sokkal, de valamivel csökkent az átlagéletkor és a futásteljesítmény: 13,04 helyett 12,89 éves autók közül válogathatunk, és 178 ezer kilométer helyett 176 ezer kilométert tettek meg az eladó kocsik átlagosan.
Továbbra is a benzines autók iránt érdeklődnek a legtöbben, ezt a dízel, az elektromos, majd a hibrid megoldások követik. Éves összehasonlításban egyedül a dízelek iránti érdeklődés csökkent, minden más nőtt, az elmúlt hónaphoz képest pedig egységesen 10-15 százalék körüli növekedés látható minden kategóriában.
A kivitelek versenyében továbbra is magabiztosan vezet a ferdehátú, de a városi terepjárók (SUV-ok) júliusi előretörése kitartott: már többen (kb. 79 ezren) vennének ilyet, mint kombi autókat (kb. 69 ezer érdeklődő).
Az átlagárak minden kivitel esetében növekedtek mind az elmúlt hónapot, mind 2024 augusztusát nézve. Ferdehátú autókat átlagosan 2,6 millióért, kombikat 4,8 millióért, SUV-okat 8,9 millióért, szedánokat pedig 5,6 millióért vehetünk. Életkor és futásteljesítmény tekintetében elhanyagolható a különbség.
Az Opel Astra továbbra is a legkeresettebb autó, ahogy utána a Suzuki Swift, a Volkswagen Golf, a Ford Focus, a Volkswagen Passat is tartja a helyét már hosszú ideje.
A top 10 második felében volt átrendeződés a tavalyi évhez képest: a BMW 3-as sorozat és az X sorozat is hátrébb csúszott.
„A nyári szünet után újra élénkülés tapasztalható a használtautó-piacon: nőtt az érdeklődések száma, miközben az átlagéletkor és a futásteljesítmény enyhén csökkent. A toplista is változott: a Škoda Octavia és az Opel Corsa előrelépésével a BMW 3-as a 8. helyre szorult vissza. A dobogón azonban nincs meglepetés, továbbra is az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Volkswagen Golf vezetik a rangsort a hazai vásárlók körében" – mondta Koralewsky Márk, a Használtautó.hu üzletágvezetője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter