A Magyar Állampapír honlapján megjelent tájékoztatás szerint változatlanul a 3 hónapos DKJ-hozamok átlaga fogja jelenteni az új állampapír kamatbázisát, amihez egy évi másfél százalékos kamatprémium is jár, így az első kamatperiódusban 6,90 százalékos a kamat mértéke.
A Portfolio elemzése szerint a fenti új BMÁP mellett, amelyet november 14-től kezdenek el értékesíteni, az 5 éves konstrukció is megvásárolható még. A kettőben a közös az, hogy a kamatprémiumból és a kamatbázisból adódik össze a kamatmértéke, hasonlóan az inflációkövető állampapírokhoz, emellett pedig ebben az esetben a kamatbázis nem az inflációval, hanem a kamatmérték meghatározásának időpontját megelőző négy eredményes, 3 hónapos Diszkont Kincstárjegy aukción kialakult átlaghozamok adott aukción elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlagával egyezik meg.
A kamat mértékét ebből adódóan három havonta frissítik, így a kamatfizetés is ilyen gyakorisággal történik. Mindkét papír esetében pedig egy százalékos visszaváltási díjjal kell számolnunk, ha idő előtt visszaváltanánk őket.
A két BMÁP között a kamatprémium tekintetében van különbség: a 3 éves BMÁP esetében a teljes futamidőn keresztül 1,5 százalékos kamatprémiumot kínál az ÁKK, ugyanakkor az 5 évesnél annak mértéke változik: az első három évben 1,5 százalékpont, az utolsó két évben pedig 2,5 százalékpont.
Nagyot esik az egyik népszerű állampapír kamata
Az egyik Bónusz Magyar Állampapír szombattól már kevesebb mint évi 7 százalék kamatot fizet.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek