Több mint kétéves csúcsra, 2021 novembere óta a legmagasabb szintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben kedden reggel.
A bitcoin árfolyama röviddel 9 óra előtt 3,6 százalék emelkedéssel, 56,422 ezer dolláron állt, ami 2021 novembere óta a legmagasabb szint.
A bitcoin 2021 novemberében történelmi csúcson, 68 ezer 789 dolláron is állt.
A bitcoin év eleje óta tartó erősödéséhez hozzájárult az a piaci várakozás, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank (EKB) még az idén kamatot csökkent. Erősíti a befektetők bizalmát a bitcoin iránt az is, hogy
januárban az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelet (SEC) engedélyezte az első 11, bitcoinba befektető, azonnali befektetési alap (ETF) tőzsdei kereskedésének elindítását.
Kedden a közvetlen drágulást a MicroStrategy szoftveres cég azon bejelentése váltotta ki, hogy további mintegy 3 ezer tokent vásárolt.
Elemzők szerint, ha folytatódik a bitcoin erősödése és eléri az 58 ezer 400 dolláros határt, az új ellenállási pont 62 ezer dollár lesz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok