A BioTechUSA-cégcsoport együttműködési megállapodást kötött az FC Barcelona férfi és női labdarúgócsapatával, melyeket
a jövőben a magyar tulajdonban álló vállalat lát el sport-táplálékkiegészítő termékekkel.
A BioTechUSA hétfőn tájékoztatta az MTI-t, hogy több éves, a térségben, illetve a piacon is egyedülálló együttműködést kötött a két fél, a magyar cég a fehérjéktől, a vitaminokon át a regenerációt támogató készítményekig széles termékpalettát, valamint a kapcsolódó táplálkozástudományi ismereteket is biztosít a katalán klubnak. A közlemény azt is kiemelte, hogy a tervek szerint a Barcelona módszertanának bizonyos elemeit a magyar élsportban dolgozó szakemberek számára is átadják.
„A minőségi, jól megtervezett étrend és hozzá kapcsolódó táplálékkiegészítés játékosaink felkészülésének egyik legfontosabb eleme,
a BioTechUSA-val kötött együttműködés pedig garancia arra, hogy e téren is az élmezőnyben versenyezhessünk.
Ezzel a megállapodással nem csupán az ágazat egyik vezető vállalata csatlakozik klubunkhoz, hanem arra is lehetőségünk nyílik, hogy játékosaink képességeit új szintre emeljük” – idézte a közlemény Juli Guiut, az FC Barcelona marketingért felelős alelnökét.
Lévai Bálint, a BioTechUSA-cégcsoport vezérigazgatója és társtulajdonosa elmondta, egy olyan sztárklub, mint a Barcelona, rendkívül körültekintően választja ki a globális partnereit, hiszen nincs olyan márka a világon, amely ne szeretne egy, a Föld bármely pontján ismert, több tízmilliós szurkolói bázissal rendelkező emblematikus klubbal partnerségre lépni.
„Éppen ezért, óriási öröm számunkra, hogy a katalán csapat szakértőinek előzetes elvárásait is messze felülmúlták termékeink prémium minősége és az a know-how, amivel in-house rendelkezünk” – fogalmazott.
A hétfői közleményből kiderül, a partnerség a kutatásra, az oktatásra és a tudás-átadásra is kiterjed. Ennek jegyében a két márka minden évben közösen publikál majd egy nyilvánosan elérhető tanulmányt, amely a katalán sportklub szakértőinek és orvosi stábjának szakértői véleményével is kiegészülve értékeli a BioTechUSA cégcsoport bizonyos táplálékkiegészítőinek sportteljesítményre gyakorolt hatásait. Emellett
a felek a katalán klub szakértőinek részvételével, előadássorozat keretében hozzák el a Barcelona módszertanát a magyar élsport szakembereinek,
kiegészülve a BioTechUSA sport-táplálékkiegészítő specialistáival.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon

Már nem a plázákban bóklászik a Z-generáció, sokkal menőbb helyet találtak

Mégis mi lesz itt nyáron? Katlanná válik Magyarország
Vatikánváros 1: A rendszám marad, de új autóba ül XIV. Leó pápa

Lehűtötték a vámkedélyeket: töredékére olvadtak a vámok az amerikai-kínai megállapodás révén

Azonnal nézze át az adóbevallását, a NAV szerint hiba lehet benne

Kiszórják a Dunaferr vagyonát: több ezer ipari gép és egy komplett tanműhely is kótyavetyére kerül
