A politikáról, a családról és a terveiről adott interjút az USA Today-nek Joe Biden amerikai elnök. A 82 éves politikus 35 évet töltött az Egyesült Államok Szenátusában, nyolc évet alelnökként és négy évet elnökként. Hamarosan átadja a stafétát Donald Trumpnak, akit január 20-án iktatnak be hivatalába.
A leköszönő elnök arra a kérdésre, mit gondol, nyerhetett volna-e Donald Trumppal szemben novemberben az elnökválasztáson, úgy fogalmazott:
„Nagyképűség ezt állítani, de azt hiszem, igen."
Hozzátette: azt viszont már nem tudja, lett volna-e annyi ereje, hogy még négy esztendőt hivatalban töltsön.
Tényleg azt hittem, hogy nekem van a legnagyobb esélyem legyőzni őt. De én sem szerettem volna 85, 86 évesen elnök lenni. Ezért beszéltem a staféta átadásáról.
„Eddig minden rendben. De ki tudja, milyen leszek 86 évesen?" – fűzte hozzá.
Joe Biden egy kérdés kapcsán arra is kitért, van-e valami, amitől igazán tart, hogy Trump hivatalába lépve megtesz majd.
„Ami a gazdaságot illeti, a legnagyobb félelmem az, hogy megpróbálja, sőt, talán sikerül is kiiktatnia a klímatörvény elemeit és sikerül feloldania a gyógyszergyártók korlátozásait" – mondta a leköszönő amerikai elnök.
Joe Biden azt is elmondta, még nem döntötte el, hogy a hivatalból való távozása előtt tegyen-e még egy fontos lépést: adjon-e megelőző kegyelmet, amit korábban csak három elnök tett meg. Ezzel összefüggésben azt mondta:
fontolgatja, hogy megelőző kegyelmet adjon olyan közszereplőknek, mint például Liz Cheney volt republikánus kongresszusi képviselő és Anthony Fauci volt magas rangú egészségügyi tisztviselő, akiket Donald Trump leendő elnök nyomozással és büntetőeljárással fenyegetett meg.
Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy amikor egy héttel a novemberi választások után találkozott Trumppal az Ovális Irodában, arra buzdította a megválasztott elnököt, hogy ne fenyegesse azokat, akik bírálták őt, vagy - Cheney esetében - segítettek a felelősségre vonására irányuló erőfeszítésekben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Világméretű felhívás a pápától: legalább karácsonykor legyen béke
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat