Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szeptember közepén jelentette be, hogy
a magyar kormány 49 milliárd forintos támogatásával 280 milliárd forintos beruházással hoz létre gyárat, és teremt 2500 munkahelyet a szingapúri Vulcan Shield Global Békéscsabán. A tervek szerint 140 ezer négyzetméternyi gyártóterület jön majd létre, a gyárakban évente tízezer tonna szigetelőanyag készül majd el, amelynek túlnyomó többségét exportálják.
„Most nem csak egy beruházásról van szó, hanem egy léthelyzet megváltoztatásáról. Békés vármegye egészen más jövő előtt áll most, mint egy-két évvel ezelőtt. A világ egyik legmodernebb cége ideérkezik, és olyan terméket állítanak elő, ami a világ legfejlettebb technológiájához kötődik” – ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta egy interjúban.
A G7 annak járt utána, mit lehet tudni a beruházó cégről. E szerint
a Vulcan Shield Global (VSG) szingapúri székhelyű vállalat viszonylag fiatal, de ambiciózus cégek közé tartozik: Szingapúrban 2022 májusában jegyezték be, és a LinkedIn-profiljuk szerint a menedzsment tagjai közül többen csak az elmúlt években csatlakoztak; a tulajdonosról nincs elérhető adat.
A vállalatról viszonylag kevés a nyilvános információ, nyugati gazdasági lapokban sem nagyon írtak róla eddig, annyit tudni, hogy a cég 1500 fő körüli létszámmal rendelkezik, két telephelye van Kínában: Sanghajban és a déli Kuanghszi tartományban gyártanak.
A békéscsabai beruházás keretében három üzem épül:
- az első kettő hőálló kerámiaszálas textíliákat és alumínium-oxid szálakat gyártana, 2029-re készülnének el;
- a harmadik, „új generációs autóipari anyagokat” előállító üzem 2033-tól működne.
A vállalat állítja, hogy célja minél több helyi beszállító bevonása, és hosszabb távon kutatás-fejlesztési tevékenységet is telepítsen Magyarországra. Emellett a helyi szakképző iskolákkal való együttműködés is tervben van, hogy a helyi munkaerő a gyártásban is jól hasznosuljon.
A VSG saját bevallása szerint olyan speciális anyagokat gyárt, amelyeket kevés vállalat készít a világon, és amelyek iránt folyamatosan nő a kereslet az autóipar, az építőipar, a petrolkémiai és zöldenergia-ipar, valamint a repülőgép- és rakétagyártás területén.
A cég azt is kiemelte, hogy a békéscsabai gyár a globális ügyfeleket szolgálja ki, különösen az európai piacon, ahol a megbízható és biztonságos ellátási lánc alapkövetelmény.
Az állami támogatásról szóló szerződés értelmében a VSG évente köteles beszámolni a beruházás teljesítéséről, és az utófinanszírozás keretében a támogatást számlák alapján, tételesen számolják el. Ha a vállalat nem teljesíti vállalásait, a támogatást vissza kell fizetnie a jegybanki alapkamat kétszeresével megemelt összegben.
A szingapúri cég számára az európai gyártás kiemelten fontos az Egyesült Államok által 50 százalékos vámot kiszabott kínai termékek miatt. A vállalat már tárgyal a kutatás-fejlesztési tevékenységek Magyarországra hozásáról, és
a VSG a tervek szerint még az első üzem átadása előtt, 2026-ban vagy 2027-ben egy kisebb, bérelt üzemben is elkezdik a gyártást 20 fővel
– tudta meg a gazdasági portál.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban