Az Otthon Start program alacsony kamata miatt a meglévő jövedelem felértékelődik, hiszen a kedvező költségek mellett nagyobb kölcsönösszeget lehet felvenni – írja összefoglalójában a Bankmonitor, amely az eddigi adatok alapján értékelte a kormány legújabb lakástámogatási hiteléről szóló adatokat. 

Ezek alapján az Otthon Start hitel iránt érdeklődők közül a legtöbben 

  • a nettó 400 000 – 500 000 forintos jövedelmi sávban jelentkeznek hiteligényükkel (20,8 százalék), 
  • de igen magas még az 500 000 – 600 000 forintos jövedelmi sáv (15,9 százalék) érdeklődése is.
  • elvétve már 150 000 – 200 000 Ft körüli jövedelemmel is próbálkoznak, de alacsonyabb összeg esetén kicsi az esély a pozitív bírálatra.
  • 1 millió forintos nettó havi jövedelemmel is sok az igénylő, de ők jellemzően nagyobb értékű ingatlant néztek ki, amely magasabb hitelösszeghez kapcsolódik.

Az Otthon Start kalkulátor adatai alapján az érdeklődők jellemzően a lehető legmagasabb, 50 milliós hitelösszegre szeretnének lecsapni - erre két magyarázat lehet:

  • A magyarok maximálisan kihasználnák a támogatott hitel adta lehetőséget, de azt is mutathatja, hogy kevesebb önerővel és nagyobb hitelösszeggel kalkulálnak. Vagyis egyrészt sokaknál lehet minimális a saját megtakarítás, ami magasabb hitelösszeget kíván.
  • De magyarázat lehet az is, hogy néhányan akkor is ezt a hitelösszeget választanák, ha egyébként jóval több önerő is rendelkezésre állna, csak azt a hitel költségénél kedvezőbb hozamú befektetésben kamatoztatnák inkább.

A támogatás maximális, 50 milliós kihasználásához az igénylőknek

  • havonta 237 ezer forintos törlesztőrészletet kell vállalnia (25 éves futamidő esetén, 10 százalék önerőt feltételezve).
  • ahhoz, hogy a JTM korlátnak (jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutatónak) is megfeleljen, 600 ezer forintos jövedelem alatt a havi bevétel legfeljebb fele mehet hiteltörlesztésre (600 ezer forintos jövedelem felett ez 60 százalék.) Ebbe már beleszámítanak a meglévő tartozások is, illetve a bankok diszkontálhatják a jövedelmed a havi megélhetési költségekkel is.
  • Az átlagbérrel rendelkezők jövedelme (2025. májusában 483 000 Ft) szűk keresztmetszet lehet a 50 milliós Otthon Starthoz, ezzel a jövedelemmel a hiteltörlesztésre fordítható összeg ugyanis 241 500 Ft. Fontos jól felmérni a lehetőségeket, hiszen az ilyen mértékű hitelarány jelentős kifeszítettséget és hosszú távon kockázatot is bőven hordozhat magában.
  • Minimálbérrel (kedvezmények nélkül nettó 193 382 Ft), illetve a garantált bérminimummal (kedvezmények nélkül nettó 231 952 Ft) rendelkezőknek már szerényebb lehet a maximálisan felvehető Otthon Start hitel összege: minimálbérrel 20 389 824 forintos hitelösszegig, garantált bérminimummal pedig 24 456 608 forintos hitelösszegig nyújtózkodhatunk.

Milyen ingatlan a legnépszerűbb?

  • az igénylők 60 százaléka lakás vásárlását tervezi az Otthon Start hitellel,
  • míg a fennmaradó 40 százalék önálló ház megvásárlására szeretné felhasználni a támogatott konstrukciót.

Országosan az ingatlanpiacon a lakások jellemzően magasabb árazottsággal és városi, sűrűbb lakókörnyezettel párosulnak, míg a ház vásárlók inkább az agglomerációs, kisvárosi vagy vidéki településeken keresnek alternatívát, számukra a nagyobb élettér és a saját kert a legnagyobb vonzerő.

A jövedelmi szintek emelkedése egyenesen arányos az igényelt hitelösszeggel.

Azok, akik magasabb, 600 ezer forint feletti nettó havi jövedelemmel rendelkeznek, magabiztosabban céloznak meg nagyobb, akár a maximális, 50 millió Ft-os hitelösszeget, ami gyakran nagyobb értékű akár budapesti vagy agglomerációs ingatlanokat jelent. Ugyanakkor az alacsonyabb jövedelműek körében is gyakori, hogy a vevők a maximális, 50 milliós hitelösszeget preferálják, függetlenül a rendelkezésre álló önerőtől.

A magyarok többsége anyagi realitásokkal kalkulál.

A legtöbben a 400 000 és 500 000Ft-os jövedelemmel vágnának bele az igénylésbe. Ezen a jövedelmi szinten egy család - az előírt 10 százalék minimális önerő mellett - már eléri azt a határt, amelynél belevághat egy 30–40 milliós lakáshitelbe is anélkül, hogy a bank elutasítaná a kérelmét vagy veszélyesen magas törlesztőrészlettel kellene számolnia.

A hiteligénylések és jövedelmi helyzetek széles skálán oszlanak meg, de összességében az látszik, hogy az államilag támogatott Otthon Start a középosztály stabil, rendszeres jövedelemmel rendelkező fiatal családok és párok számára nyújt elsődleges lehetőséget, akik kiszámítható, de reálisan tervezhető lakáshitellel szeretnék megalapozni a jövőjüket.

Az Otthon Start hitel szeptember 1-jén induló államilag támogatott lakáshitel-konstrukció, amely első ingatlan vásárlására, építésére kínál kedvezményes kamatozást és hosszú futamidőt.

Főbb jellemzők és jogosultsági feltételek (a már ismert jogszabálytervezet alapján):

  • Maximális hitelösszeg: 50 millió Ft.
  • Állami kamattámogatás: a kamat fix, évi maximum 3%.
  • Futamidő: akár 25 év is lehet.
  • Cél: első lakás/ház vásárlása (új vagy használt), illetve építkezés.
  • Jogosultsági feltételek:
  • Legalább 2 éves, folyamatos társadalombiztosítási jogviszony igazolása.
  • Nincs meglévő lakástulajdon (bizonyos esetekben kivételekkel).
  • Magyarországi lakcím.
  • Mindehhez persze megfelelő jövedelmi helyzet, legalább 10 százalék önerőre van szükség. 

Gulyás Gergely újabb részleteket közölt az Otthon Start programról

Szerdán ülésezett a kormány, csütörtökön pedig a kormányinfó keretében Gulyás Gergely elmondta tudnivalókat az Otthon Start programról és a közszolgálatban dolgozók lakástámogatásáról. Erről itt írtunk részletesebben >>>