A Duna House lakásárindexe alapján hazánkban 2008. első negyedéve és 2025. harmadik negyedéve között megnégyszereződtek a lakásárak. Már „kiheverte” az ingatlanpiac a 2022-ben látható magas inflációt is, hiszen már reál értelemben, az az inflációval korrigálva is csúcson vannak az ingatlanárak – írta összefoglalójában a Bankmonitor.hu.
Egy példa:
- Ha egy lakást 2008 első negyedévében 10 millió forintért meg lehetett vásárolni, akkor azért 2025 harmadik negyedévében már 40 millió forintot kellene fizetni.
A 2008-as indulópont is még az ingatlanválságot megelőző lakáspiaci helyzetet tükrözi, vagyis nem lehet azt állítani, hogy egy válságos mélypontot hasonlított össze a vég a jelenlegi helyzettel. Természetesen a lakáspiac nem egy egységes: van, ahol ennél nagyobb mértékben, míg máshol ennél kisebb mértékben emelkedtek az árak.
A lakásárak az inflációt meghaladó mértékben növekedtek.
Az általános árváltozástól tisztított reál lakásárindex alapján 80 százalékkal drágult egy átlagos magyar ingatlan 2008 első negyedéve és 2025 harmadik negyedéve között és megdöbbentő, hogy 2008. első negyedéve óta reál értelemben, azaz inflációval korrigálva is csúcson vannak a lakásárak. Vagyis a lakásárak már leküzdötték a durván 3 éve tapasztalt bőven 20 százalék feletti inflációt és minden értelemben csúcsra értek.
A keresetek is érdemben emelkedtek ezen időszak alatt.
A KSH adatai alapján durván 3,5 szeresére emelkedett a nettó átlagbér 2008 és 2025. augusztusa között. (Az átlagos nettó fizetés 125 ezer forintról 476 ezer forintra emelkedett.) Magasabb fizetésből például jellemzően jóval nagyobb lakáshitelt vehetnek fel az érdeklődők, ami legalább részben ellensúlyozni tudja az ingatlanok drágulását.
De meddig emelkedhetnek még az árak?
Az év elején is volt egy jelentősebb áremelkedés az ingatlanpiacon, de akkor a lejáró, kamatot fizető állampapírokból a lakáspiacra áramló tőke borzolta a kedélyeket. Ez azonban már a tavasz végére elcsitult, mindenki egy lenyugvó, csendesebb második félévet várt a lakáspiacon csökkenő adásvételi számmal és stagnáló árakkal. Ezt a várakozást írta felül a júliusban bejelentett Otthon Start program az évi 3 százalékos kamatával. A piac felpezsdült, úgy néz ki ez a lakásárakban és az adásvételek számában is visszatükröződik.
Várhatóan ez a felfokozott állapot nem fog sokáig tartani, 2026. második felére már az első hullám lecsenghet.
Várhatóan az adásvételek száma is mérséklődni fog (de még mindig a korábbi szint fölött maradhat), a lakásárak emelkedése pedig megállhat, sőt egyes szegmensekben még minimális árkorrekció is bekövetkezhet. Ezt elősegítheti az a számos új lakásprojekt, amely az Otthon Start miatt indulhat és amelyek az elkövetkező években növelhetik a lakáskínálatot.
Dömping a lakáspiacon: mutatjuk, mire lehet számítani
Bő egy hónappal az Otthon Start program indulása után az ingatlanérdeklődések száma országszerte megugrott, a kínálat azonban csak részben tudja tartani a lépést. „Amikor az új otthonukra gondolnak az emberek, nem a szerződésre vagy a hitelezésre, hanem arra a pillanatra fókuszálnak, amikor már beköltöztek, és jól érzik magukat az új helyen. Ez az álom hajtja őket” – mondta az Economxnak Lipták Zsuzsa, a Zenga ügyvezetője.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban